Kiderült, melyek Európa legrosszabb bankjai

kamat, hozam, kötvény, profit
bankjegy HASZNÁLATI TÁRGY pénz TÁRGY
Budapest, 2011. augusztus 5. Euró bankjegyeket számol egy pénzváltó alkalmazottja Budapesten. MTI Fotó: Kollányi Péter
Vágólapra másolva!
Az Európai Bankhatóság (EBA) nyilvánosságra hozta a 2018-as banki stresszteszt eredményeit, amelynek keretében 48 európai nagybankot vizsgáltak meg. Valamennyi hitelintézet megfelelt a feltételeknek, a magyar OTP Bank pedig kiváló minősítést kapott.
Vágólapra másolva!

A teszten, amelyet az EBA az Európai Központi Bankkal (EKB) és az Európai Rendszerkockázati Testülettel (ESRB) közösen folytatott le, a legrosszabbul két brit pénzintézet, a Barclays és a Lloyds szerepelt – húzza alá a CNBC cikke. Emellett gyenge minősítést kapott az olasz Banco BPM is.

A várakozásoknál kedvezőbb besorolást ért el viszont Európa legnagyobb hitelintézete, a Deutsche Bank, amely az előző évben még a 10. legrosszabb helyen állt az akkor vizsgált 51 bank között.

Az előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbb képet fest a stresszteszt a két legnagyobb olasz bankról, az Intesa Sanpaolóról és az Unicreditről is, amelyek a középmezőnyben szerepelnének egy esetleges gazdasági sokk esetén.

S noha az utóbbi időben számtalan nyugtalanító vélemény látott napvilágot az itáliai bankszektor állapotáról, az olasz pénzintézetek meglepően jól teljesítenek ebből a szempontból, hiszen átlagosan jobb eredményt értek el, mint spanyol, svéd és belga társaik.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A lefolytatott stresszteszt eredményei alapján az OTP elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutatója (CET1) 2020 végén az alappálya mentén 15,8 százalék lenne, míg a stressz-szcenárió esetén 12,4 százalék, szemben a 2017. év végi, IFRS 9 bevezetésének hatását tartalmazó 14,9 százalékos CET1 értékkel. A CET1 mutató a 2018-as stressztesztben 2,5 százalékponttal csökkent a három éves időhorizont (2018-2020) végére, míg a 2016-os stressztesztben a CET1 mutató csökkenése 3,7 százalékpont volt a három éves időhorizont (2016-2018) alatt.