Ázsia legtisztább metropolisza, ahol még a rágógumit is betiltották

Vágólapra másolva!

Szingapúr az elmúlt időszakban Ázsia legtisztább és legzöldebb metropoliszává vált. A városállamban járva mindenfelé olyan csapatokkal lehet találkozni, amelyek tagjai seprűkkel és lapátokkal vannak felszerelkezve. Feladatuk az utcák tisztán tartása, sokan közülük önkéntesek. De ez a látvány egyáltalán nem meglepő, ha tudjuk: a szingapúriak régóta elkötelezték magukat a higiénia és a tisztaság mellett.

Origo

Vágólapra másolva!

Ázsia kampány metropolisz Szingapúr Távol-Kelet tisztaság

A „Tartsuk tisztán Szingapúrt!" kampány ebben a hónapban ünnepli elindításának 50. évfordulóját. A kezdeményezés atyja a nem sokkal korábban, 1965-ben függetlenné vált ország első miniszterelnöke.
A BBC tudósítása beszámol arról, hogy ha elhalad mellettünk egy kukásautó, és megcsap minket a felőle áradó orrfacsaró bűz, mindjárt megértjük, miért értékelődik fel még a szokásosnál is jobban a tisztaság szerepe.

A forró klíma magas páratartalmú levegővel párosul, ezért fontos, hogy a keletkező háztartási szemetet gyakrabban szállítsák el, mint egy enyhébb éghajlatú országban. Hiszen a szemét rágcsálók, legyek, svábbogarak melegágya lehet, amelyek különféle fertőzéseket és baktériumokat terjesztenek.

Az 1968-ban a tisztaság megteremtése érdekében elindított kezdeményezés az idők során folyamatosan megújult, más és más célokat tűzött a zászlajára. A hetvenes és a nyolcvanas években például arra sarkallták a helybelieket, hogy tartsák tisztán a vécéket, a gyárépületeket vagy a buszmegállókat. Emlékezetes kampány volt az 1976-os, amikor arra ösztönözték a diákokat, a szülőket és a tanárokat, hogy hétvégenként takarítsák ki az iskolákat.

Az ilyen kezdeményezések célja ugyanakkor kezdettől fogva nem csupán az volt, hogy élhetőbb hellyé varázsolják a városállamot, hanem gazdasági előnyöket is reméltek tőlük.

Ily módon ugyanis erősíthető az emberek morálja és csökkenthető a megbetegedések száma, ami megteremti a gyorsabb gazdasági növekedés és a turizmus nagyobb léptékű fejlődésének társadalmi alapjait. Ebből pedig végső soron mindenki profitál.

Az eredmények önmagukért beszélnek, hiszen Szingapúrban a várható átlagos élettartam a korábbi 66-ról 83 évre emelkedett (ami világszinten a harmadik legmagasabb).

A program elindítását megelőzően, 1967-ben a turisták száma alig valamivel haladta meg a 200 ezret, az idei első háromnegyed évben viszont már elérte a 10 milliót.

A külföldi beruházások értéke az 1970-ben regisztrált 93 millió dollárról 2010-re 39 milliárd dollárra emelkedett, napjainkban pedig Szingapúr a külföldi befektetők ötödik legkedveltebb célországa.

Ezek az impozáns eredmények természetesen nem kizárólag a városállam tisztasági kampányának köszönhetők, de hogy van benne része, az egészen bizonyos.
A tisztaság megteremtésének egyik eszközét a bírságok jelentették kezdettől fogva: kemény büntetésekkel igyekeznek változtatni az állampolgárok attitűdjén, hogy kevesebbet szemeteljenek.

A városállamban évente több tízezer esetben szabnak ki bírságot szemetelésért. A legalacsonyabb tétel 300 szingapúri dollár (több mint 55 ezer forint).

A tisztaság fenntartása érdekében számos olyan törvényi rendelkezés is született, ami egy külföldi látogató számára meglehetősen furcsának tűnik. Szingapúr többek között arról híresült el, hogy betiltotta a rágógumi importját, és azért is büntetés jár, ha egy nyilvános vécében valaki nem húzza le maga után a vécét (ma már, az automata öblítéses berendezések korában ez az intézkedés persze alighanem idejétmúlt).

Az elmúlt öt évtized kampányai mindenesetre megtették a hatásukat: az utcák mindenütt patyolat tisztán ragyognak. A helyiek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy

Szingapúr nem pusztán tiszta város, hanem tisztán tartott város.

A városállam tisztaságához persze a büntetések visszatartó ereje és a helyiek megváltozott mentalitása önmagában még kevés lenne.

A feladatok oroszlánrészét ugyanis az az 56 ezer utcaseprő és takarító végzi el, akik olyan külföldi, illetve idősebb helyi munkavállalókból verbuválódnak, akik alacsonyabb fizetéssel is beérik. Munkájukat több ezer önkéntes is segíti.

Csak összehasonlításképpen: a közeli, ám jóval nagyobb területű Tajvanon az utcák, közös használatú terek takarításáról mindössze 5 ezren gondoskodnak.
Az elmúlt időszakban ugyanakkor Szingapúrban is emelkedett a munkaerő ára, azaz egyre költségesebb fenntartani a takarítást végző személyzetet. Éves szinten 87 millió dollárt költenek erre a célra.

Ezért még a korábbinál is jobban felértékelődik az edukáció szerepe, vagyis az emberek hozzászoktatása ahhoz, hogy minél kevésbé szemeteljenek.

Így ugyanis kevesebb utcaseprőt és takarítót kell alkalmazni, aminek köszönhetően kevesebbet kell áldozni a fizetésükre. Az ily módon felszabaduló összegeket pedig más célokra, például az oktatásra vagy az egészségügyre lehet fordítani.

Egy helyi parlamenti képviselő, aki rendszeresen részt vesz takarítási akciókban, szintén a nevelésben látja a helyzet kulcsát.

És a jelek szerint nem alaptalanul, mert amikor 2013-ban először rendeztek olyan napot, amikor a takarítók pihenhettek, s helyettük mindenütt a „civilek" takarítottak, az önkéntesek 1430 kilogramm szemetet gyűjtöttek össze, tavaly azonban már mindössze 292 kilogrammnyi hulladék eltakarításáról kellett gondoskodniuk.

Ez jelzi, hogy ezen a téren azóta nagyot fordult a világ: a szingapúriak egyre kevésbé dobálják el a szemetet az utcákon, a köztereken vagy a közös használatú tereken. Elvégre, ez mindannyiuk érdeke.