Az MKB Bank lett a 2018-as év FinTech Bankja

bank Magyar Kereskedelmi Bank MKB székház
Vágólapra másolva!
A közelmúltban Budapesten tartott E-Banking Summiton az MKB Bank érdemelte ki az „Év FinTech Bankja" elismerést. A díjat annak a banknak ítélik oda, amely a legtöbbet tesz a FinTech iparág és a bankrendszer integrációja, együttműködése érdekében.
Vágólapra másolva!

Az idei évben teljes körű digitális rendszercserét is végrehajtó MKB Bank lett az első magyar pénzintézet, amely ezt az elismerést kiérdemelte.

Az MKB Bank által 2016-ban létrehozott Fintechlab innovációs labor és nemzetközi startup inkubátor Magyarország első ilyen jellegű szakmai szervezete.

Működésének eredményeként a legsikeresebb fintech innovációk – mint például az MKB Private Banking Blueopes befektetési robottanácsadója – épülnek be cég mindennapi működésébe. Az inkubációs programja a már tesztelhető fejlesztéssel rendelkező fintech startupok számára biztosít induló befektetést, személyre szabott képzési programot, sőt a legjobbak számára az bank való szakmai együttműködés lehetőségét is lehetővé teszi.

Illusztráció Forrás: Origo

„Büszkék lehetünk arra, hogy kitartó munkánk és teljesítményünk ilyen rangos elismerésben részesült. Az MKB Bank és az MKB FinTechlab egyaránt sikeres a digitális modellekre való átállásban és a fintech együttműködésekben. Több éve tartó programunkban azon túl, hogy a legtehetségesebb startupoknak pénzügyi és szakmai támogatást biztosítunk, a velük történő digitális együttműködés alapjait is megteremtjük" – nyilatkozta Hetényi Márk, stratégiai, digitális és retail vezérigazgató-helyettes.

Az MKB Fintechlab által inkubált startupok folyamatosan a legmagasabb szintű nemzetközi elismeréseket érik el: 2017-ben Sara Koslinskát választották az év vállalkozójának a közép-kelet-európai régióban, 2018-ban Románia legjobb startupja lett a Pago,

Európa 10 legígéretesebb fintech megoldása között tartják nyilván a FintechBlocks és Limitless fejlesztéseit.

„Az Oracle megtisztelő együttműködésének köszönhetően – képesek vagyunk, létrehozni november végén a régió első hackathonját, ahol az MKB Bank új digitális rendszereinek képességeit kihasználva, hazai és külföldi startupok egy hétvége alatt tudják integrálni megoldásaikat a bank rendszereivel. Így képes egy bank és a vele együttműködő fintech világ a jövő digitális platformjait létrehozni a gyakorlatban" – tette hozzá Hetényi Márk.