Itt a rendkívüli döntés: maximalizálták az unión belüli hívások díját

2018.11.14. 16:42

Az Európai Parlament (EP) jóváhagyta az unión belüli hívások árának korlátozását célzó új távközlési szabályokat. Ezek rendelkeznek továbbá a szupergyors 5G hálózatok kiépítéséről és a vészhelyzeti figyelmeztetőrendszer létrehozásáról is.

A tájékoztatás szerint az európai elektronikus hírközlési kódex új szabályai gyors adatkapcsolatot kínálnak a felhasználóknak, valamint biztonságossá és megfizethetővé teszik a hanghívások árát az unión belül.

Az új jogszabály a belföldről külföldre irányuló hívások díját maximálja 2019. május 15-től 19 eurócentben (mintegy 65 forint), a szöveges üzenetek pedig legfeljebb 6 centbe (mintegy 19 forint) kerülhetnek majd.

A belföldi díjas barangolást biztosító döntéssel 2017-ben már megszűntek a roaming-díjak a külföldről belföldre irányuló hívásoknál.

IllusztrációForrás: Getty Images/PeopleImages.com - #1372682/Nicolas Hansen

A jogszabály a biztonsági előírások, például a titkosítás szigorításával az okostelefonok, többek között az internetalapú szolgáltatások - például Skype, WhatsApp - használóit úgy védi, hogy bevezeti a telefonszám megőrzésének jogát.

Ez a szerződés megszűnte után egy hónapig érvényesíthető. Az előre fizetett kártyákon maradt, fel nem használt összeget pedig a szerződés megszűnésekor ezentúl kötelező lesz visszaadni a felhasználónak.

Utóbbiak kártérítésre tarthatnak igényt, ha elhúzódik a szolgáltatóváltás, vagy közben kárt szenvednek.

A szabályozás értelmében a tagállamoknak elő kell segíteniük az 5G hálózatok kiépítését, amelyet a megfelelő rádiófrekvencia rendelkezésre bocsátásával tehetnek meg 2020-ig.

Cél, hogy az EU 5G tervével összhangban 2020-ra minden tagállamban legyen legalább egy nagyobb város, ahol már működik az 5G hálózat.

A tagállamokban továbbá kötelező lesz bevezetni az úgynevezett fordított 112-es kommunikációs rendszert, amely vészhelyzet vagy katasztrófa esetén SMS-ben vagy mobil alkalmazások révén értesíti a térségben tartózkodó lakosokat. A tagállamoknak az irányelv hatályba lépésétől 42 hónap áll rendelkezésre, hogy felállítsák a rendszert - közölték.

Ezt követően az uniós tanács végső jóváhagyásával a tagállamoknak két év áll majd rendelkezésükre az irányelv átültetésére a nemzeti jogrendjükbe.

A segélyhívó és vészhelyzet-kezelő rendszerek fejlesztésével a fogyatékkal élőket és az időseket is segítik, a tagállamoknak kötelező lesz alkalmazniuk az új irányvelveketForrás: MTI/Beliczay László

Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, a bejelentés kapcsán kiemelte, hogy a hírközlési kódexnek a segélyhívó szolgálatok elérésére vonatkozó módosításai különös jelentőséggel bírnak a siketek és nagyothallók, siketvakok, valamint a beszédfogyatékossággal élők számára.Előremutatónak nevezte, hogy az új kódex értelmében a végfelhasználók teljesen díjmentesen érhetik el a segélyhívó szolgálatokat vészhelyzeti kommunikáció esetében. Ez nem csak hanghívást, hanem valós idejű szöveges kommunikációt, videóhívást vagy más kommunikációs formákat is magában foglal.

A képviselő arra emlékeztetett, hogy a 112-es hívószám múlt héten az Európai Akadálymentesítési Irányelv tervezetébe is belekerült, így már bizonyos, hogy a jövőben minden fogyatékossággal élő  számára hozzáférhetőek lesznek a veszélyhelyzeti hívások.