Formálódik az ország legnagyobb szállásadó vállalata

Balaton, Tihany
Vágólapra másolva!
Tőkeemeléssel szerzi meg a BLT Group Zrt. közvetlen tulajdonát a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. – jelentette be a tőzsdei társaság a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A 977,29 millió forintos ügylettel a BLT kötelékébe tartozó Balatontourist-csoport, teljes körűen a Konzum Nyrt. konszolidációs körébe kerül.
Vágólapra másolva!

A társaság igazgatósága arról is döntött, hogy a Konzum PE Magántőkealap a Ligetfürdő tranzakcióból eredő, a Konzum Nyrt. felé fennálló 9,677 milliárdos követelésével tőkét emeljen a tőzsdei vállalatban. A tőkeemelések lezárását követően a Konzum menedzsmentje turisztikai érdekeltségeit közös szakmai irányítás alá szervezi, kihasználva a Hunguest Hotels Zrt. és a Balatontourist közötti szinergiákat. A tőzsdei társaság 2018 félévi konszolidált eredményének 64,4 százaléka származott a turizmusból.

A BÉT honlapján közzétett határozat szerint a Konzum Nyrt. igazgatósága a PwC által készített üzletrész-értékelés alapján hozzájárult, hogy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás formájában a Konzum Nyrt. kizárólagos tulajdonába kerüljön a BLT Group Zrt. A 977,29 millió forintos apport ellenértékét a Konzum 3 111 396 darab új részvény zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti ki.

Az ügylettel a BLT kötelékébe tartozó Balatontourist-csoport teljes körűen a Konzum Nyrt. konszolidációs körébe kerül.

Az igazgatóság azt is elfogadta, hogy a Konzum PE Magántőkealap a Ligetfürdő tranzakcióból eredő, a Konzum Nyrt. felé fennálló 9,677 milliárd forintos követelésével tőkét emeljen a tőzsdei vállalatban. A Konzum az apport ellenértékét, összesen 30 809 580 darab új részvény zártkörű kibocsátásával egyenlíti ki.

A most közzétett tőkeemelések részei annak a 2017. decemberében bejelentett tranzakció-sorozatnak, amellyel – a Hunguest Hotels Zrt., illetve 18 belföldi és 5 külföldi szállodát követően – a Balatontourist-csoport is a tőzsdei társaság tulajdonába kerül.

Ennek megfelelően a Konzum turisztikai portfólióját érintő mindkét csütörtöki igazgatósági döntés esetén az új részvények értékét a tavaly december 11-i rögzített árfolyamon bocsájtja ki a vállalat, amely a 2018. október 10-re átvezetett 1:10 arányú részvényfelaprózást (split) követően, 314,1 forintos értéket jelent.

Balaton, a tihanyi apátság Forrás: Kálló Péter / Travelo

A Balatontourist üzleti modellje szerint a cég magán-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő kempingeket üzemeltet.

A 2018-as szezonban 10 balatoni kempinget és egy vendégházat működtető társaság az előzetes becslések szerint 1,715 milliárd forint bevételre számít.

A Konzum Nyrt. Magyarország legnagyobb szállásadó vállalatát építi.

A társaság menedzsmentjének célja, hogy a tranzakciók lezárását követően a csoporton belüli szinergiák és költségcsökkentési lehetőségek kihasználása érdekében összevonják a szálloda és kempingüzemeltető vállalatok szakmai irányítását. A tőzsdei társaság legutóbb publikált, féléves árbevételének 88,43 százaléka, míg konszolidált eredményének 64,44 százaléka származott a turizmusból.

Mikulás Regatta és karácsonyi vásár is lesz a Balatononhttp://www.travelo.hu/advent/20181113-balatonlelle-balaton-part-karacsonyi-hangulat-teli-ideny-mujegpalya-mikulas.htmlMár télen is kempingezhetünk a Balatonnálhttp://www.travelo.hu/csaladbarat/20181109-tel-kemping-balaton-gyenesdias.htmlPihentesse szemeit gyönyörű balatoni drónfotókon!http://www.travelo.hu/kozel/20181026-balaton-gyonyoru-fotokon.html