Lájkfüggőség: kamukövetők, internetes botok és magányos tinédzserek

Selfie, Instagram
Vágólapra másolva!
Az Instagram bejelentette, hogy hamarosan törölni fogják az olyan lájkokat és hozzászólásokat, amelyeket a felhasználók pénzért vásároltak meg, vagy egy külső alkalmazás segítségével gyűjtöttek. A közösségi oldal ezzel próbálja megakadályozni, hogy egyesek népszerűbbnek tüntessék fel profiljukat, mint amilyen valójában. De mégis mennyi pénzbe kerül a digitális népszerűség, és milyen pszichológiai hatásai vannak a közösségi médiának?
Vágólapra másolva!

Az Instagram először 2014-ben csapott le a kamuprofilokra, ennek hatására pedig a világsztárok esetenként több millió követőt veszítettek el, de az átlagos felhasználók is megérezték a tisztogatás hatását. Azóta viszont nem történt hasonló nagymértékű fióktörlés az oldalon, így szép lassan ismét elszaporodtak a kamuprofilok. Erre az Instagram is felfigyelt, és bejelentették, hogy mostantól nemcsak a hamis követőket, hanem a lájkokat és a kommenteket is törölni fogják.

Azokat a felhasználókat, akik pedig pénzért vásárolják ezeket, vagy egy külső applikáció segítségével gyűjtik, a jövőben akár az Instagramról is kitilthatják.

Az influencer marketing egyre népszerűbb a vállalatok körében, az Instagramon pedig már egy 1000 fős követőbázissal rendelkező felhasználó is tud ingyenes termékeket, sőt még pénzt is kapni reklámért cserébe. Ezzel viszont sokan visszaélnek, és megpróbálják úgy növelni népszerűségüket, hogy követőket vásárolnak. A kevésbé tapasztalt vállalatok ennek gyakran bedőlnek, és nem is sejtik, hogy az általuk választott véleményvezér valójában átveri őket.

Milyen egy kamuprofil és ki üzemelteti?

Hamis vagy kamuprofilnak jelen esetben azokat a közösségi média fiókokat nevezzük, amelyeket nem "valós" felhasználó üzemeltet, hanem egy lájkokat és követőket pénzért cserébe biztosító online vállalat. Ezek az online oldalak több tízezer profilt készítenek, majd amikor valaki követőket vásárol náluk, ezekkel a fiókokkal követik be a megrendelőt. Könnyű kiszúrni őket, mert gyakran nincs feltöltött képük és több ezer embert követnek, miközben nekik csak néhány "rajongójuk" van. Ezek a fiókok sosem fognak interakcióba lépni a megrendelő profiljával azon túl, hogy bekövetik. Nem fognak lájkolni, sem pedig kommentet írni, ezért gyakran "ghost follower", azaz szellem követőnek is szokták őket nevezni. Gyakran nem is emberek kezelik őket, hanem programok, ún. botok.

Nemcsak átlagemberek és influencerek, de sztárok is vásárolnak hamis követőket. Az év elején lekapcsolt Devumi nevű oldal 200 ezer ügyféllel rendelkezett, köztük voltak énekesek, valóságshow-szereplők és sztársportolók is. Ennek oka, hogy követőket venni viszonylag olcsó, de a megtérülés hatalmas lehet. Egy vállalatnak sokkal többet kell fizetni a reklámért annak a felhasználónak, akinek 200 ezres bázisa van, mint annak, akinek csak 50 ezres.

Emellett pszichológiai és társadalmi okai is vannak, hogy ez az üzletág ennyire felvirágzott az utóbbi években.

Egyszerűen sosem elégszünk meg a meglévő követőszámmal, mindig többet akarunk néha pusztán hiúságból, máskor a barátok és a környezet nyomására, vagy azért, mert meg akarunk felelni. Manapság az interneten a felhasználó értékét lájkokban és követőkben mérik, aki pedig kevésbé népszerű online, az gyakran a való életben is kevesebbnek érzi magát.

Az Instagramnak sok pozitívuma mellett megvan az a negatív hatása is, hogy a felhasználók népszerűségi versenyt folytatnak egymással, ezt a felfogást pedig az is erősíti, hogy meglehetősen jól lehet keresni vele. Persze a lájkok és az interakciók a felhasználók között a közösségi oldalak legfőbb mozgatórugói, ráadásul a legtöbben éppen ezekért a dolgokért látogatnak el nap mint nap a különböző platformokra.

Egy tipikus kamuprofil Forrás: Origo

A Psychology Today szerint a közösségi média felerősíti a felhasználók személyiségét. Akiknek kevés önbizalmuk van, azokat sokkal jobban megviseli, ha egy képükre kevés lájkot kapnak, mint azokat, akik magabiztosak. Ez azért is problémás, mert általában éppen az előbbiek azok, akik a közösségi oldalaktól remélnek pozitív visszajelzéseket és támogatást.

Emmy Kenny pszichológus „jutalomciklusnak” nevezi a közösségi médiában zajló folyamatot. Megosztunk egy képet, ezt mások lájkolják, ettől a felhasználó egy löket dopamint kap, amitől úgy érzi, hogy újabb és újabb lájkokat kell szereznie. Minél többet kapunk, annál többet akarunk – teszi hozzá a szakember. Ezt bizonyítja a Psychological Science folyóiratban publikált tanulmány is, amely azt vizsgálta, hogy a lájkok hogyan hatnak a tinédzserek agyára és viselkedésére. Ebből az derült ki, hogy a lájkok hasonló aktivitást váltanak ki az agyban, mint a csokoládéfogyasztás, vagy egy nagyobb összeg megnyerése. Emellett a kutatás arra is rámutatott, hogy hajlamosabbak vagyunk olyan képekkel interakcióba lépni, amelyeket sokan lájkoltak.

A pénz mellett van egy másik módja is annak, hogy lájkokat és a követőket szerezzünk. Sok olyan alkalmazás van, amely segít feltuningolni a felhasználók fiókját, és népszerűnek feltüntetni őket. Ezek úgy működnek, hogy képeket kell lájkolni és embereket bekövetni az applikáción belül, ezért cserébe pedig virtuális pénzt kapunk. Az úgynevezett „coinok”-at pedig később lájkokra vagy éppen követőkre cserélhetjük. A trükk benne az átváltás, hiszen egy lájk nem egy coint ér, hanem általában ennél sokkal többet, így nagyjából 3-4 lájkért cserébe tudunk egyet vásárolni.

Természetesen ezeken az alkalmazásokon belül is van lehetőség pénzzel fizetni az érmékért.

A Buzzoid nevű oldal minőségi szolgáltatást ígér az ügyfeleknek. Náluk 100 lájk 3 dollárba, míg 10 ezer lájk 70 dollárba kerül. De mégis hogyan lehet egy kamuprofil minőségi? Néhány vállalat nem igazán foglalkozik azzal, hogy az általuk futtatott profilok valódinak tűnjenek, mások viszont igen ügyesen hoznak létre olyan fiókokat, amelyeket robotok futtatnak, és teljesen hitelesnek tűnnek.

Forrás: Origo

A Buzzoid követőket is árul: 100-at 3 dollárért, 5 ezret pedig 40 dollárért szerezhetünk. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy 10 ezer követővel rendelkező influencer a 80 dolláros befektetésnek a többszörösét is meg tudja keresni azzal, hogy maga is termékeket hirdet.

Az egész rendszer hátulütője, hogy a felhasználó kamukövetőket vásárolt, akik sosem fogják lájkolni a képeket.

Az pedig elég feltűnő, ha valakit 10 ezren követnek, de a képein alig van néhány lájk. Ezért a vásárolt követők mellé sajnos lájkokat is kell venni, vagy használni az erre létrehozott alkalmazások valamelyikét, ezzel pedig egy ördögi kör alakul ki. Ugyanis bármikor, amikor új képet oszt meg a felhasználó, lájkokat kell vásárolnia, arról nem is beszélve, hogy az Instagram folyamatosan törli a hamis profilokat, így egy idő után vészesen csökkenni kezd a követőszám, tehát ismét be kell ruházni.

Egy másik oldalon, az iDigicen, azokra is gondoltak, akik nem akarják elaprózni a vásárlást. Itt 249 dollárért 50 ezer követőt lehet vásárolni. Megjegyzem, ennyi követő összegyűjtése a hagyományos módon több év kemény munkája, így viszont egy nap alatt beszerezhető.

Az egyik Instagram-fiókokat értékesítő oldal kínálata Forrás: Origo

Megnéztük azt is, hogy nagyjából mennyibe kerülne, ha valaki egy valódi, 50 ezer követős Instagram-profilt szeretne venni, hiszen – minden eladó – így erre is van lehetőség. A Fameswap nevű oldalon bárki eladhatja saját profilját. Az üzemeltetők ellenőrzik, hogy a követők mennyire minőségiek, és hány kamuprofil van közöttük, valamint az úgynevezett engagement rate-et is figyelembe veszik (a követők hány százaléka lép interakcióba a felhasználó tartalmaival).

Az árak éppen emiatt nagyon eltérőek.

Egy 226 ezer követővel rendelkező oldal például 16 ezer dollárért van beárazva, viszont van olyan 575 ezres, amely csupán 350 dollárt ér, de 147 ezres profilt már 255 dollárért is lehet szerezni. Egy másik oldal, a Viralinstas a 10 ezer követős profilokat 200 dollárért, a 30 ezreseket 300-ért, az 50 ezreseket 650-ért, míg 1250 dollárért már 100 ezer követős fiókot is lehet vásárolni.