Tőzsdére megy a Wall Street farkasa

Leonardo DiCaprio A Wall Street farkasa című filmben
Leonardo DiCaprio A Wall Street farkasa című filmben
Vágólapra másolva!
A vegán táplálkozású Ethan Brown által 2009-ben alapított, vegán burgerekről ismert Beyond Meat a tőzsdére szeretne lépni, hogy ott szerezzen további forrásokat a cég fejlődéséhez. A dolog igazi érdekességét az adja, hogy a társaságba tavaly bevásárolta magát Leonardo DiCaprio.
Vágólapra másolva!

A vállalatot a Nasdaqra vezetik majd be, a részvényjegyzésből befolyó összegeket pedig termelési bázisuk bővítésére, kutatás-fejlesztésre és marketingre fordítják.

A cég nem csupán a vegánokat és a vegetariánusokat célozza meg, hanem céljaik között szerepel, hogy a húsfogyasztók körében is minél többen próbálják ki termékeiket, amelyek ma már egyébként az USA-ban mintegy 11 ezer üzletben vásárolhatók meg.

Leonardo DiCaprio A Wall Street farkasa című filmben Forrás: InterCom

A Market Watch írása azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy nem árt az óvatosság, mert

a Beyond Meat története során még sohasem volt nyereséges.

Évről évre sikeresen növelte ugyan az árbevételét, de egyetlen pénzügyi évét sem tudta profittal zárni.

Az idei első háromnegyed évben 56,4 millió dolláros forgalmat ért el, amivel több mint a duplájára emelkedtek a bevételei.

A veszteségből azonban nem igazán sikerült lefaragnia, az ugyanis 22,4 millió dollár lett, alig valamivel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.