Óriási magyarországi beruházást jelentett be egy dán vállalat

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vestfrost Zrt. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Vágólapra másolva!
A Vestfrost dán vállalat jelentős ráfordítással, komoly bővítést hajt végre a Csongrád városában lévő gyárában.
Vágólapra másolva!

A Vestfrost dán vállalat 4,4 milliárd forint beruházással bővíti a Csongrádon lévő hűtőgépgyártó- és raktározási kapacitását, amelyhez a magyar állam 1,05 milliárd forint kormányzati támogatást ad.

A beruházással 93 új munkahely jön létre

- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vestfrost Zrt. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszter ismertette, Magyarországon 150 dán cég több mint 230 milliárd forintot fektetett be, több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak, korszerű technológiájukkal pedig jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeresen átlépjen az új típusú gazdasági korszakba.

Kijelentette: a magyar-dán gazdasági együttműködést nem terheli politikai nehézség.

Tavaly a magyar-dán kereskedelmi forgalom 13 százalékkal bővült, meghaladta az 1,3 milliárd eurót, az idén az első kilenc hónapban meghaladta az 1 milliárd eurót.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a dán tulajdonos 2010-ben vásárolta meg a helyi hűtőgépgyárat, amit mára Csongrád város egyik legnagyobb ipari üzemévé fejlesztett, ahol nemcsak termelnek, hanem kutatás-fejlesztés is zajlik.

A Csongrádon gyártott hűtők 100 százalékban környezetbarát anyagból készülnek, működésük során károsanyag-kibocsátásuk megfelel a nemzetközi szabályozásnak, a termékek 98 százalékát exportálják,

ezért a beruházás a magyar gazdaság teljesítményében is fontos szerepet játszik - mondta a miniszter.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás óta Magyarországon most először haladta meg a 4,5 milliót a foglalkoztatottak száma.

Az elmúlt 8 évben több mint 800 ezer új munkahely jött létre Magyarországon, a magyar munkanélküliségi szint pedig a negyedik legalacsonyabb mutató az Európai Unióban Hollandiával holtversenyben.

Gattyán László vezérigazgató a Vestfrost Zrt. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A miniszter kitért arra is, hogy folyamatosan növekszik a magyarországi beruházások száma, ismertetése szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökségen (HIPA) közreműködésével

Magyarországra 2015-ben 67, 2016-ban 71, 2017-ben 97 beruházás érkezett.

A sajtótájékoztatón Gattyán László, a Vestfrost Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a dán tulajdonos folyamatosan bővíti csongrádi gyárát, 175 munkavállalót foglalkoztatnak, a létszám a beruházással tovább nő majd.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a dán beruházás új szemléletet is meghonosít Csongrád városában, jelentős műszaki bázist képvisel a jellemzően mezőgazdasági területen.