A PayPal felvásárolta legnagyobb vetélytársát

paypal
A közösségi finanszírozás sok kellemetlen percet okozott a PayPalnek
Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok engedélyezték, hogy a PayPal 2,2 milliárd dollárért felvásárolja a legnagyobb riválisának számító iZettle-t, a britek viszont nem nézik jó szemmel a két cég egyesülését.
Vágólapra másolva!

A PayPal szerint nem vezet magasabb szolgáltatási árakhoz és a verseny sem fog csökkenni a szektorban legnagyobb piaci vetélytársuk felvásárlása után.

A fintech vállalat még sosem fizetett ennyit felvásárlás során, a 2,2 milliárd összeg rekordnak számít a részükről.

illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

Az amerikai hatóságok engedélyezték az üzletet, azonban a britek részéről nagyobb az ellenállás. A brit gazdasági versenyhivatal (Competition and Markets Authority) arra hívta fel a figyelmet, hogy Nagy-Britanniában szigorúbban fogják elbírálni a PayPal és a svéd iZettle egyesülését.

Attól tartanak, hogy az üzlet leginkább a kis-és közepes vállalatokra lesz negatív hatással,

mivel a PayPal azáltal, hogy a legnagyobb riválisát bekebelezte, sokkal magasabb árakat kényszeríthet majd rájuk, miközben versenytárs hiányában a szolgáltatás minősége is romolhat.