Jelentős bővülésre számít idén az MFB-csoport

mfb magyar fejlesztési bank székház épület
Vágólapra másolva!
Jelentős bővülésre számít idén a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport: a bank hitelkihelyezése várhatóan 39 százalékkal nő, és a Garantiqa hitelgarancia is rekordévre számít.
Vágólapra másolva!

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója, kedden Budapesten a bankcsoport sajtóbeszélgetésén elmondta,

a bank idei hitelkihelyezésén belül a saját forrású kihelyezés 36 százalékkal, az uniós forrású kihelyezések 35 százalékkal bővülnek várhatóan;

a bankcsoport a kis-és középvállalatok (kkv-k) hiteleinek ötödét adja. A folyósítások nagyjából egyharmada nagyhitel, a bank tervei szerint a versenyképességi program fejlesztési céljaihoz kidolgozott programokkal a nagyhitelek és a kkv-hitelek aránya a közeljövőben 50-50 százalék lehet.

Az MFB székháza Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Búza Éva, az MFB-csoportba tartozó Garantiqa vezérigazgatója szerint idén rekordévük volt, a garanciaportfólió bővülése 30 százalékot ér el, 149 milliárd forinttal 720 milliárd forintra nő majd a garanciaállomány, amely hároméves távlatban duplájára emelkedett.

A társaság 40 ezer garancia-szerződéssel rendelkezik, minden ötödik kisvállalkozási hitel mögött ott áll a Garantiqa kezessége.

Szeptemberben a Garantiqa saját minősítése alapján 10 ezer vállalkozásnak küldött ki garanciavállalási ígérvényt, hogy ösztönözze a hitelfelvételt. A vezérigazgató szerint nagyon kedvező az úgynevezett COSME-hitelgarancia: az uniós viszontgarantált termék 3500 vállalkozás hitelhez jutását segítheti együttesen 80 milliárd forint értékben.

Kisgergely Kornál, a Hiventures vezérigazgatója a befektetéseikről elmondta: 58 milliárd forintot kezel a társaság, amelyből 14 milliárd forintot helyeztek ki, ezzel 220 kisvállalatot támogattak. A hazai kockázati tőkebefektetések 90 százalékát a Hiventures befektetései adják. Hozzátette, hogy

a kockázati tőkével támogatott cégek többsége orvostechnológiával vagy hr-megoldásokkal foglalkozik.

Garamvölgyi Balázs, az MFB Invest vezérigazgatója közölte: a vállalkozásuk 500 millió forint tőkeérték feletti befektetésekkel foglalkozik, egyrészt közvetlen tőkebefektetéssel, illetve tőkealapokon keresztüli segítik a cégeket. Az MFB Invest csak kisebbségi tulajdonosként, maximum 49 százalékos részesedéssel vesz részt az vállalatokban, 4-7 éves időtávra.

A befektetések célkeresztjében zöldmezős beruházások és olyan cégek vannak, amelyeket az iparági kockázatok miatt többnyire nem finanszírozzák a kereskedelmi bankok.

Az MFB Invest idén már 50 milliárd forintos kockázatvállalással van jelen a piacon.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója pedig arról számolt be: a kihelyezett hitelek forrását 82 százalékban a pénzpiacról szerezték be. A kötvényeket 2020-ig kivezetik, és a kötvénytulajdonosok a Diákhitel helyett immár MFB kötvényeket jegyezhetnek. Így a források felét – 111 milliárd forintot – ma már az anyacég biztosítja. Emellett fontos az Európai Beruházási Bank (EIB) forrása is,

szeptemberben újabb 50 millió eurós hitelmegállapodást kötöttek az nemzetközi pénzintézettel.

A kedvező finanszírozás mellett a nem fizetők 8-9 százalékos arányának köszönhető, hogy a Diákhitel I. kamata rekordalacsony – mondta Bugár Csaba, hozzátéve, a kamat a decemberi hirdetéskor még csökkenhet is a jelenlegi 2,3 százalékról.