Új magyar ékszerrekord egy karácsonyi aukción

BÁV, art deco
Új rekord született a karácsonyi árverésen
Vágólapra másolva!
A folyamatosan növekvő befektetési kedvnek köszönhetően idén érezhetően felpörgött az ékszerpiac, írja közleményében a BÁV Zrt. Az 1773-ban, Mária Terézia által alapított vállalkozás azt is összegyűjtötte, mik voltak az év vége ékszeraukcióinak legértékesebb darabjai, közöttük az új rekorderrel.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon legdrágábban elárverezett ékszer rekordját 14 évig egy masni alakú Cartier melltű tartotta, amelyet közel 12 millió forintért adott el a BÁV egy 2004-es árverésén. Azóta több ékszer is megközelítette a 10 millió forintos eladási árat, de a rekordot csak 2018 májusában sikerült megdöntenie az aukciósháznak egy 16,8 millió forintért értékesített brillnyakékkel, valamint egy 15,6 millió forintos brillgyűrűvel.

A befektetési ékszereknek is nevezett nagy karátos ékszerek iránti kereslet növekedését mutatja, hogy

a mostani karácsonyi árverésen már négy darabot is értékesítettek jóval 10 millió forint felett.

Az új rekordot most egy 21 karátnyi brillel ékített art deco karkötő állította be.

Az elegancia szimbólumai

Az első világháború nélkülözései után divatba jött, geometrikus formákat használó, a lehető legtöbb gyémánttal ékített, csipkefinomságú art deco ékszerek a mai napig az elegancia szimbólumának számítanak. Ennek példája a most árverésre került art deco karkötő, amelybe a 315 különböző nagyságú, több mint 15 karátnyi brill mellett hét nagyobb drágakövet is belefoglaltak.

Az összesen 21 karátnyi gyémántot tartalmazó, rendkívül finom kidolgozású ékszer az aukció utolsó tételeként 5,5 millió forintos kikiáltási árról indult, majd a BÁV árverések történetének leghosszabb licitharcát követően

rekordárat, 28,8 millió forintot fizetett érte új tulajdonosa.

Az új leütési ár pedig több mint 10 millió forinttal magasabb, mint a májusban eladott nyakéké.

Új rekord született a karácsonyi árverésen Forrás: Slezak Istvan

Az aukció anyagában további nagyértékű art deco ékszerek is szerepeltek. Köztük egy, egyenként 3,2 karátos brillel ékített fülbevalópár, amely 10,8 millió forintért kelt el, illetve egy 140 kisebb-nagyobb brillel és egy 2 karátos smaragddal ékített melltű, amely 4,5 millió forintért kerülhet valakinek a karácsonyfája alá.

A decemberi ékszerkollekciót egyértelműen a nagy karátszámú befektetési gyémántékszerek uralták, amelyek közül a nagy brilles gyűrűk emelkedtek ki.

Az árverés egyik szenzációja az utóbbi évtizedek legnagyobb, 5,7 karátos brillel ékített szolitergyűrűje volt, amely 8 millió forintról indult, majd közel kétszeres áron, 15,6 millió forintért került új tulajdonosához. Hasonlóan jól szerepelt egy 4,22 karátos brillgyűrű, amely 11,4 millió forintért kelt el.

A legtöbben egy vékony anker láncon függő, 3,6 karátos briliánssal ékített nyakékre licitáltak, amely végül 7,8 millió forintért talált gazdára.

Az aukció nemzetközi figyelemre is számot tartó darabja a királyok ékszerészének is nevezett osztrák ötvösmester, Ernst Paltscho valódi ritkaságnak számító art deco melltűje volt.

Az ékszert 86 régi csiszolású, összesen 2,5 karátnyi briliánst keretezi, középen pedig jellegzetes, kék zománc alapon csiszolt, faragott hegyikristály és karneol virágok láthatóak, amelyeket apró gyémántok koronáznak meg. Manapság a legnagyobb gyűjtők és múzeumok versengenek Paltscho ékszereiért. Az árverésre került darab 1,9 millió forintért került új gyűjteménybe.