Hol állhat meg a mostani tőzsdei pánik?

2018.12.05. 12:39

Széles eladási hullám bontakozott ki a tőzsdéken. Az amerikai részvények nagyot estek tegnap, a Dow Jones 800 pontot zuhant, de az összes vezető tengerentúli indexnél 3-4 százalék közötti mínuszt láthattunk. Az élen a Nasdaq járt az esésben.

Tegnap kíméletlenül bezúzták a technológiai részvényeket, a nagy ötös, a FAANG-részvények (Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google) értéke összességében 141 milliárd dollárral csökkent egyetlen nap alatt. A Business Insider cikke aláhúzza, hogy hatalmas összegről van szó, hiszen ennyiből meg lehetne vásárolni az egész McDonald'sot: a gyorséttermi lánc piaci kapitalizációja ennél nem sokkal többet, összesen 143 milliárd dollárt tesz ki.Ha pedig ehhez az öt részvényhez hozzátesszük a Microsoft által elszenvedett 27 milliárd dolláros veszteséget, akkor ebből a pénzből még a Burger King anyacégének, a Restaurant Brands Internationalnak a megvásárlására is futná.

Forrás: AFP/Maria Bastone


A hatalmas zuhanást az idézte elő, hogy a kereskedelmi háború réme mellett az erősen laposodó amerikai hozamgörbe is egyre inkább nyomasztja a piacokat, ez ugyanis a következő recesszió eljövetelét jósolhatja.Ázsiára szintén átragadt a borús tengerentúli hangulat, és ma Európában is hasonló a helyzet.
Mára egyébként az Egyesült Államokban George W. Bush volt amerikai elnök tiszteletére gyásznapot rendeltek el, emiatt nincs kereskedés az amerikai részvénypiacokon. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK