Rekordméretű kártérítést kaptak, akiket megkárosítottak Ferihegyen

2018.12.06. 22:58

Rekordösszegű pénzt kapnak idén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér károsultjai, volt olyan, aki 650 ezer forint kompenzációhoz jutott. Öt esetből négyszer fapados légitársaságokkal volt probléma.

Rekordmértékű kompenzációt ítélt meg a légitársaságokkal szemben a pórul járt utasoknak Budapest Főváros Kormányhivatala 2018-ban.

A kormányhivatal 2018-ban idáig összesen 408 eljárást indított a légitársaságokkal szemben, amelyekben 202 esetben elmarasztaló döntés született.

A vizsgálatok eredményeképp a hatóság összesen 32 650 euró, azaz mintegy 10,6 millió forint kompenzációt ítélt meg a pórul járt utasoknak.

Utas áll a mozgólépcsőn a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Skycourt épületében - IllusztrációForrás: MTI/Kovács Tamás

A legmagasabb megítélt kompenzáció 2000 euró, mintegy 650 ezer forint volt.

A bejelentések közel 80 százaléka diszkont (fapados) légitársaságokkal volt kapcsolatos.

A légitársaságok az eljárások során együttműködtek a hatósággal, és az ügy megnyugtató lezárására törekedtek.

A vizsgált esetek 10 százalékában nem történt jogsértés, tehát a légitársaságok a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el.