Donald Trump derűlátó az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében közölte, hogy elégedett az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat illetően. Korábban is írt erről a témáról az oldalán.
Vágólapra másolva!

Egyik pénteki mikrobog-bejegyzésében az elnök ugyan nem részletezte, hogy konkrétan mire is gondol, de leszögezte, hogy optimista a kereskedelmi tárgyalások jövőjét illetően.

- írta.

Egy nappal korábban - csütörtökön este - szintén Twitter-bejegyzést szentelt a témának, és akkor arról írt, hogy

90 napon belül elérhető a megállapodás Pekinggel.

Az elnök két gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow és Peter Navarro az egyik televíziónak nyilatkozva szintén derűlátóan ítélte meg a kereskedelmi megállapodás jövőjét.
"Szerintem az elkövetkező 90 napban sok siker tanúi leszünk" - fogalmazott Kudlow, a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának vezetője.

K Kudlow és Peter Navarro, a Fehér Ház kereskedelmi tanácsadója egyaránt fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat globális pénzügyi igazgatójának Kanadában

amerikai kérésre történt letartóztatása nem befolyásolja az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat.

"Ez két különböző dolog" - mondta Peter Navarro, és hozzátette, hogy Meng Van-csou letartóztatásának és az amerikai-kínai tárgyalások megkezdésének időpontja csupán "véletlen egybeesés". Larry Kudlow pedig azt hangsúlyozta: szerinte kétséges, hogy ez a fejlemény befolyásolná a kereskedelmi tárgyalásokat.