Nagy dobásra készül a világ vezető reklámügynöksége

2018.12.12. 08:06

A világ legnagyobb reklámcége, a multinacionális brit WPP bejelentette, hogy 300 millió fontos befektetéssel olyan szerkezetátalakítási programot akar végrehajtani a következő három évben, amellyel ismét növekedési pályára állhat. Az elmúlt időszak ugyanis nem volt túlzottan eredményes a cég számára.

A társaság részvényei a kedvezőtlen folyamatok hatására az elmúlt egy évben 40 százalékkal leértékelődtek, és eredmény-előrejelzéseiket is csökkenteni voltak kénytelenek. Az utóbbi időben elvesztették több jelentős ügyfelüket is - írja a CNBC.
Most viszont optimistán tekintenek az átszervezések elébe, főként, hogy az elmúlt hónapokban már az eredményesség is javulni látszik: az év egészére már csak 0,5 százalékos visszaesést várnak a nettó árbevételt tekintve, míg októberben még 1 százalékos csökkenést prognosztizáltak.  

Forrás: Shutterstock

A WPP számos reklám-, pr- és médiaügynökséget, valamint piackutató céget birtokol. Irányításuk alá tartozik többek között az Ogilvy, a J. Walter Thomson, a Young & Rubicam, a Hill & Knowlton és a TNS. A tervezett intézkedések bejelentése nyomán a vállalat papírjainak értéke megugrott előző nap a tőzsdén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK