Még több emeletes vonatot vesz a MÁV

máv, emeletes vonat
Vágólapra másolva!
A már megrendelt 11 mellé további 8 darab emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) motorvonat szállításáról írt alá szerződést a Máv-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG hétfőn a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo megírta, az első ütemben rendelt 11 motorvonat várhatóan 2019 végétől szállítja az utasokat a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalakon, a második ütemben gyártott 8 jármű 2021 elejéig állhat forgalomba.

Az aláírási ünnepségen bemutatták az első fényezett kocsiszekrényt is.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes, emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokkal a MÁV-START új korszakot nyit a személyszállításban. A gyors, 160 kilométer óránkénti sebességre engedélyezett, 95 százalék feletti rendelkezésre állással üzemelő, megbízható járművek kényelmükkel megfelelnek a modern követelményeknek, kiszolgálják a dinamikusan növekvő utasforgalomból és az egyedi szükségletekből eredő igényeket.

A Stadler által gyártott, KISS elnevezésű emeletes jármű első három kocsiszekrénye már megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba (DJJ), ahol a betétkocsik összeszerelését és a járművek üzembe helyezését is végzik.

Ma ugyanitt írt alá szerződést további 8 darab KISS megrendeléséről a MÁV-START és a Stadler.

A második ütem járművei 2021 elejéig állhatnak forgalomba.

A két cég a nagy kapacitású motorvonat beszerzéséről még tavaly áprilisban írt alá keretmegállapodást. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított nyolc éven belül kerülhet sor. A szerződés összesen 40 motorvonat lehívására biztosít lehetőséget.

Ebből 19 darabot rendelt meg a vasúttársaság, amelynek közel 100 milliárd forintos forrásigényét az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozza.

A vasúttársaság célja a fennmaradó 21 darab mielőbbi lehívása is.

Kattintson az alábbi képre a motorvonatról készült képekért!

TOVÁBBI NYOLC EMELETES MOTORVONATOT VÁSÁROL A MÁV-START

Az ünnepségen Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese elmondta, hogy a megépülő vonatok elsőként a Budapest-Vác vonalon fognak közlekedni. „A váci emberek fele igénybe veszi a vasút szolgáltatását, és ezek a korszerű vonatok megkönnyítik majd a Szobról, Dunakesziről és a környező településekről munkába járók életét is."

Dunai Zoltán, a Stadler Trains Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: „A Stadler magyarországi jelenléte 13 éves múltra tekint vissza, amely során eddig összesen 171 vasúti járműre kaptunk megrendelést, és erre alapozva 500 munkahelyet hoztunk létre. Erre az eredményre rendkívül büszkék vagyunk, és bízunk benne, hogy a hazai piac bizalmára a jövőben is rászolgálunk.

Az új járművek jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, ugyanis a jelenleg gyártás alatt lévő 11 járműből 8 vonat betétkocsijainak összeszerelését – a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító stratégiai együttműködése keretében – Dunakeszin végzik.