Szintet lépett Csungking és Magyarország kapcsolata

2018.12.19. 07:31

Egymásnak adogatják a kilincset Budapesten a kínai gazdasági robbanás zászlóshajójának számító Csungking régió magas rangú politikusai: a nyáron Liu Guiping, a metropolisz alpolgármestere tárgyalt hazánkban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítéséről, akinek látogatását Palkovics László innovációs és technológiai miniszter viszonozta novemberben, tegnap pedig Nyugat-Kína egyetlen tartományi jogú városának újabb alpolgármestere látogatott a magyar fővárosba - írta a Magyar Idők. 

Pan Ji-ging (Pan Yiging) a Csungking kulturális és turizmus promóciós konferencián felszólalva elmondta: nem véletlen, hogy a kelet-közép-európai régióban éppen Budapesten nyitotta meg első irodáját a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal még 2016-ban, hiszen Magyarország rendkívül gazdag idegenforgalmi erőforrásokban.

A politikus hangsúlyozta, Csungkingot világszerte a termál fővárosaként ismerik, éppúgy, ahogy Magyarország is rendkívül népszerű gyógyfürdői miatt, a vízgazdálkodás terén meglévő közös vonásoknak köszönhetően tehát nemcsak a politikai és gazdasági kapcsolatok terén kiváló a régió és Magyarország együttműködése, hanem idegenforgalmi és turisztikai szinten is.

Az Egy övezet, egy út és a Jangce gazdasági övezet gócpontjánál elterülő metropoliszt népszerűsítő konferencián felszólalt Farkas Dávid, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese is, aki elmondta: évről évre nő a Magyarországra látogató kínai turisták száma.

Mint mondta, a statisztikák szerint a következő néhány évben akár 70 százalékkal is megnövekedhet a távol-keleti országból útra kelő turisták száma, Magyarországnak pedig kiemelt szerep jut az európai úti célok között: ezt bizonyítja, hogy idén októberig annyi kínai turista látogatott hazánkba, mint tavaly egész évben.

A 2010 óta működő csungkingi konzulátus munkájának köszönhetően egyébként rendkívül sokrétű az együttműködés a nyugat-kínai régió és hazánk között gazdasági, turisztikai és oktatási szinten is, a kétoldalú kapcsolatok legfontosabb irányvonalának azonban elsősorban a vízgazdálkodás tekinthető, hiszen a kínai metropoliszban iskolapéldaként tekintenek a magyarországi termáltechnológiára és -gyógyászatra.