Újabb bankot vett az OTP, ezúttal Szerbiában

OTP Bank
Budapest, 2017. augusztus 11. Az OTP Bank Kálvin téri fiókjának bejárata. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az OTP Bank Nyrt. („OTP Bank”) tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket, hogy adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale Csoport leánybankja, a Societe Generale Banka Srbija a.d.(„SGS") 100 százalékos részesedésének, valamint leányvállalatainak megvásárlásáról.
Vágólapra másolva!

Az SGS mérlegfőösszege alapján 8,4 százalékos piaci részesedésével Szerbia 4. legnagyobb bankja. Univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

A tranzakció pénzügyi zárása várhatóan a következő hónapokban valósul meg, a szükséges felügyeleti engedélyek többek között a Szerb Nemzeti Bank és a versenyhatósági engedélyek megszerzésének függvényében.