Vágólapra másolva!
A CA Immoval eladta a 16 500 négyzetméteres győri Dunacenter bevásárlóközpontot az Indotek Groupnak, amely több hasonló létesítményt üzemeltet Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az A+ energia-besorolású bevásárlóközpont Győr nyugati részén, az M1-es autópálya-lehajtó közelében helyezkedik el, sokszínű bérlői mixének köszönhetően pedig mindenki megtalálja az igényének megfelelő üzletet.

A 20 kereskedelmi egységgel büszkélkedő Dunacenter bevásárlóközpont évek óta jó bérbeadottsági mutatókkal rendelkezik, 2009 októberi megnyitása óta stabil szereplője a város ingatlanpiacának.

A CA Immo számára - amely elsősorban iroda-funkciójú kereskedelmi ingatlanok specialistája - az évekkel ezelőtt Magyarországon is elkezdett portfólió-tisztítás utolsó lépése a Dunacenter értékesítése.
Jellinek Dániel, a vásárló Indotek Group vezérigazgatója és többségi tulajdonosa a tranzakcióval kapcsolatban kiemelte:

Ennek jegyében fejezték be 2018 májusában a Csepel Plaza korszerűsítését és indítottak hasonló fejlesztéseket az elmúlt hónapokban Zalaegerszegen és Sopronban. A későbbiekben további felújítások várhatók Debrecenben, Szegeden, Székesfehérváron és más városokban található bevásárlóközpontjaikban is. A győri Dunacenter jó elhelyezkedésével és magas bérbeadható területével pontosan beleillik ebbe a képbe.

A Dunacenter bevásárlóközpont Győrben Forrás: Dunacenter


Az Indotek Group Magyarország egyik vezető befektetéskezelő cégcsoportja.

A magyar–amerikai tulajdonban működő cégcsoport fő tevékenységeként a rá bízott vagyont elsősorban ingatlanok és ingatlanokkal fedezett vállalati követelések megvásárlására fordítja, portfóliója alapján a legfontosabb piaci szereplők közé tartozik Magyarországon. Jelenleg piacvezető a B és C kategóriás kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán.

A mintegy 200 főt foglalkoztató cégcsoport több mint 125 ingatlan felett rendelkezik.

A beépített és bérbe adható ingatlanterület nagysága összességében meghaladja az 1 millió négyzetmétert, amelyen mintegy 2500 bérlő osztozik.