Egymillió amerikai dollárt oszt szét száz követője között

Yusaku Maezawa
Vágólapra másolva!
A Bloomberg információi szerint Japán egyik legsikeresebb üzletembere bejelentette, meghálálja követői fáradozását azért, mert egy korábbi Twitter-bejegyzését a platform eddigi legtöbb megosztást hozó posztjává tették.
Vágólapra másolva!

A japán milliárdos, Maezava Juszaku a jelek szerint nem tréfál: 100 millió jent (közel 1 millió amerikai dollár) oszt szét száz, véletlenszerűen kiválasztott követője, pontosabban azok között, akik megosztották egy korábbi bejegyzését a Twitteren. Mindez figyelemre méltó akkor, amikor a közösségi média felületein újra virágkorukat élik a megosztásokért cserébe valótlan nyereményjátékot hirdető posztok.

Elion Musk és Maezava Juszaku Forrás:

Maezava ezzel - a követőinek köszönhetően - újabb dolgot húzhat ki bakancslistájáról, már ha azon egyáltalán szerepelt a tétel.

3,8 milliós megosztásával ugyanis az alábbi posztja tartja a platform eddigi rekordját:

Cikkünk megírásakor ugyanakkor már az 5,5 milliós újraosztási számot ostromolja ez a január 5-i bejegyzés, amely egyébként pont a megosztására és a kedvelésre szólítja fel az olvasót.

A korábbi rekordot egy amerikai egyetemista tartotta 3,58 millió megosztással és 990 ezer kedveléssel.

Maezava bejegyzése már 1,5 millió körüli kedvelésnél jár.

A 43 éves japán milliárdos korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Bugatti gyártmányú csodaautókat éppúgy szívesen gyűjt, mint kivételesen értékes műalkotásokat, festményeket.

Ő az az utas, akinek elővételben már jegye van az Elon Musk űrhajózási vállalata szervezte, 2023-ra tervezett holdkörüli repülésre.

Maezava egyébként viszonylag ismeretlen hazáján kívül, noha övé a Zozo, Japán egyik legnagyobb e-kereskedelmi oldala és ruhaipari vállalkozása. Feltett szándéka, hogy a céget néhány éven belül globálisan is az egyik meghatározó piaci szereplővé teszi. Az üzletember egyébként az autók mellett a művészetekért is rajong, korábban egy 1717-es Stradivardi-hegedű megvásárlásról posztolt. Vagyonát a Bloomberg 1,7 milliárd dollárra becsüli.

Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor és milyen formában sorsolják ki a száz szerencsést, akik között a posztoló szétosztja a beígért összeget.