Csődbe ment ausztrál cégnek közvetítettek magyar ügyfeleket

pénzügyi csalás
Vágólapra másolva!
Jogosulatlanul végzett portfóliókezelési és függő ügynöki tevékenységet az Y-Gen Financial Kft. – állapította meg az MNB, amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétől, és összesen 6,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot is kiszabott. Az ügy kapcsán a jegybank már 2017-ben figyelmeztette a fogyasztókat, büntetőfeljelentést tett, illetve az adatvédelmi hatóság eljárását is kezdeményezte.
Vágólapra másolva!

Vizsgálata során a jegybank feltárta, hogy

az Y-Gen Kft. a vizsgált időszakban bejelentés nélkül és jutalék ellenében magyar ügyfeleket közvetített a DirectFX Trading Pty Ltd. ausztrál székhelyű befektetési vállalkozás részére, illetve a közvetített befektetők számára portfóliókezelési tevékenységet is végzett.

Az MNB megállapította, hogy az Y-Gen Kft. nem szerepel a jegybank vonatkozó nyilvántartásaiban, így befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenység végzésére nem (és nem is volt) jogosult. Megállapította továbbá, hogy a DirectFX 2018. október 11. napjától fizetésképtelenség miatt felszámolás alatt áll, és tevékenységi engedélyét az ausztrál pénzügyi felügyelet (ASIC) 2018. október 18-án visszavonta.

Mindezek nyomán az MNB határozatában az Y-Gen Kft.-t 6,5 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy jegybanki engedély nélkül vagy bejelentés hiányában befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenységet végezzen.

A bírságösszeg meghatározásánál az MNB súlyosító körülményként vette többek között figyelembe, hogy a társaság jogosulatlan tevékenységét Magyarországon befektetési szolgáltatás nyújtására engedéllyel nem rendelkező vállalkozás javára, illetve vele együttműködve végezte. Enyhítő körülmény volt, hogy a jogsértés csekély számú befektetőt érintett.

Forrás: Shutterstock

Az MNB az ügyben (több bűncselekmény gyanúja miatt) büntetőfeljelentést tett, illetve a helyszíni vizsgálat során tapasztalt – hatáskörén kívül eső – egyéb jogsértések miatt eljárást kezdeményezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is.

Az MNB tájékoztatja az érintett befektetőket, hogy a Direct FX-szel szemben esetlegesen fennálló követeléseik érvényesítése érdekében közvetlenül kapcsolatba léphetnek az ASIC-kal a honlapján megadott módokon, illetőleg közvetlenül fordulhatnak a Direct FX felszámolójához is.

Az MNB ismételten felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy

az esetleges károkozás megelőzése érdekében egy-egy szolgáltatás – különösen a tőkeáttételes befektetési termékek (pl.: FX és CFD) – igénybevétele előtt mindig ellenőrizzék, hogy az adott szolgáltató, ügynök rendelkezik-e pénzügyi, illetve befektetési tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, s így szerepel-e a jegybank piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásaiban.

Az FX és CFD termék igénybevétele esetén érdemes meggyőződni arról is, hogy a befektetési vállalkozás és az általa kínált termék megfelel-e az ESMA által részleges termékintervenció keretében meghatározott korlátozásoknak (amennyiben ilyen korlátozások alkalmazandók).

Az engedéllyel, regisztrációval rendelkező pénzügyi szolgáltatókról az MNB honlapja, ügyfélszolgálata, illetve a vidéki Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózata minden szükséges tájékoztatást megadnak az érdeklődőknek.