Ezeket a készülékeket keresik a magyar vásárlók az Otthon Melege programban

2019.01.11. 15:15

Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő-, és mosógépprogramra - azaz az Otthon Melege programra - sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak.

Más webáruházakhoz, illetve fizikai üzletekhez hasonlóan, az Extreme Digitalnál is lehetséges az állami hűtő-, és mosógépprogram keretében kapott támogatást beváltani a www.edigital.hu oldal erre kialakított szekciójában vagy a 16 szaküzlet valamelyikében - olvasható a cég közleményében.

A program keretében A+, A++ és A+++ energiabesorolású hűtőszekrényeket, fagyasztókat, illetve elöl-, és felültöltős mosógépeket lehet megvásárolni a fent említett mértékű kedvezménnyel, ha a pályázó igazolni tudja, hogy az új berendezése legalább 10 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd a meglévőnél.

2019-től fontos változás lép életbe a csereprogramban: a hagyományos mosógépek mellett a kombinált mosó-szárítógépet is lehet majd vásárolni.

A csereprogram hivatalos oldalán külön mosógépes és hűtőgépes kalkulátor segíti az érdeklődőket, amely a fő paraméterek megadása után tájékoztató adatokkal szolgál arról, hogy a meglévő mosógépük megközelítőleg mennyi vizet és áramot fogyaszt, illetve mekkora lehet hűtőszekrényük energiafogyasztása.

Forrás: AFP/Phanie/Garo

Egy kilencvenes évekbeli hűtőszekrényhez képest egy mai A+-os típus akár 75 százalékkal kevesebbet fogyaszthat, de hasonló nagyságrendű megtakarítást lehet elérni a mosógépek áram-, és vízfogyasztásában is a modern típusokkal.Az A++ besorolású típusok további 10 százalékos, egy A+++-os pedig 20 százalékos megtakarítást eredményezhetnek.

Mosógépből a legtakarékosabbat veszik a magyarok

Az egyik legnagyobb online kereskedő 2018-as eladási statisztikái alapján a csereprogram keretében vásárolt mosógépek döntő többsége (70 százalék) A+++ besorolású, tehát az elérhető legenergiatakarékosabb modellek közül kerül ki, míg az A+ és A++ besorolású mosógépek aránya csupán 15-15 százalék. A hűtőgépek esetén is törekszenek a minél nagyobb energiahatékonyságú típusok beszerzésére a magyar vásárlók, de ezek körében az A++ a legnépszerűbb (80 százalék), az A+ és A+++ besorolású gépek aránya 10-10 százalék.

A gyártók közül a csereprogramos mosógépek körében az LG, a Whirlpool és a Bosch készülékei, azok közül is az elöltöltős (30 százalék) kivitelűek kelendők, a felültöltős kivitelűek aránya 30 százalék. A hűtőszekrények terén pedig a Samsung, az Electrolux és a Gorenje a három legnépszerűbb gyártó. Mosógépből a keskeny kivitelű típusok, hűtőszekrények közül pedig az alulfagyasztós, és jegesedésmentes (No Frost) funkcióval felszerelt modellek a leginkább népszerűek.

Ennyiért vásároltunk karácsonykor mosógépet és hűtőt 

A háztartási nagygépek a támogatási programon kívül is online slágerterméknek számítanak: tavaly karácsonykor 110 ezer forintos átlagáron vásároltak mosó-, szárítógépeket ennél a kereskedőnél a magyar vásárlók.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Klaus Ohlenschläger

Ennyiért vagy egy különálló, hőszivattyús szárítógépet lehetett megvenni, vagy egy A+++ energiaosztályú, percenként 1400-as fordulatos sebességgel centrifugázni képes, 9 kilogrammos ruhakapacitású modern mosógépet.

Hűtőszekrényre bruttó 100 ezer forint körüli összeget szántak a karácsonyi vásárlók. Ezért az összegért például egy A++ energiaosztályú, 250-300 literes fagyasztóládát tudtak beszerezni (ezek a disznóvágások miatt népszerűek ebben a szezonban), vagy egy ugyancsak A++-os, alulfagyasztós hűtőszekrényt 200-230 liter körüli hűtőtérrel, 100-110 liter körüli fagyasztási kapacitással.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: