Idén a világ tetejére érhet a BMW

BMW X5
Vágólapra másolva!
A tavalyi rekord után az idén tovább növeli eladásait a BMW AG autóipari konszern a tervek szerint - közölte a cég közleményében. A vállalat világszerte 2,125 millió darab BMW márkájú autót értékesített tavaly, 1,8 százalékkal többet, mint 2017-ben és ezzel új csúcsot állított be. A tulajdonában lévő Rolls-Royce és Mini márkákkal együtt a BMW AG eladásai a múlt évben elérték a 2,49 millió darabot, ami 1,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Vágólapra másolva!

2018-ban már a nyolcadik egymást követő évben tudta növelni eladásait a BMW, amely prémium kategóriás versenytársaihoz hasonlóan, elsősorban a kínai piacnak köszönhette forgalmának emelkedését.

Kínában 7,7 százalékkal, 640 ezerre növelte eladásait BMW márkájú autókból.

Pieter Nota értékesítési igazgató az eladások "csekély mértékű" további növekedését jelezte előre az idei évre a luxusautók iránt erősödő keresletnek köszönhetően, elsősorban Kínában és az Egyesült Államokban.

Fotó: Gulyás Péter

A pozitív értékesítési adatok ellenére a vállalat tavaly nem érte be a prémium kategóriában 2,3 millió autó eladásával világelső Mercedest. A harmadik helyen a luxusautók rangsorában az Audi állt 1,8 millió autó eladásával.

Harald Krüger, a BMW vezérigazgatója 2020-ra tűzte ki célul a Mercedes megelőzését a prémium kategóriás autók világpiacán.

A BMW termlését a Magyarországon megépülő gyára is támogatja a jövőben. Ahogy az Origo a beruházás bejelentése kapcsán arról beszámolt, a Debrecenben létesülő új telephely évente mintegy 150 ezer autó gyártására elegendő.