Bedőlhet a brit atomenergia-fordulat, mert visszaléphet a Hitachi

2019.01.14. 20:31

Az egész brit atomenergia-fordulatot lefékezheti, de akár le is állíthatja az, ha a Hitachi kivonul a Wylfa erőmű projektjéből a The Guardian szerint. 

A mérvadó japán gazdasági lapnál, a Nikkei-nél úgy tudják, a Hitachi igazgatótanácsa két héten belül tárgyalja a britekkel közös, Walesbe tervezett atomerőmű ügyét, melyben a japán vállalat a projekt vezető cége. A lapnál azt is tudni vélik, hogy a cég vezetése inkább afele hajlik, hogy szálljanak ki a 16 milliárd fontos (közel 6000 milliárd forintos) beruházásból, miután a jelek szerint nem sikerül megnyugtatóan rendezni a London és Tokió közötti vitás finanszírozási kérdéseket.

A vállalat eddig már közel 2 milliárd fontot költött a Wylfa erőműre, Anglesey-nél, ami a tervek szerint mintegy 5 millió háztartás energiaszükségletét szolgálná ki.

Ha a Hitachi otthagyja a fejlesztést, az nagy csapás lenne azokra a londoni törekvésekre, melyek mentén a szigetország rohamtemópban szabadulna meg még működő szénerőműveitől és állítaná le korszerűtlen, régi atomerőműveit. A fejleményt egyúttal újabb fegyverként használhatnák azok a csoportok, amelyek az atomenergia nélküli, szél- és napenergiára támaszkodó megoldásokban látnák a brit energetikai fordulat központi elemét.

A fukushimai erőmű tavaly márciusbanForrás: AFP/-

Érzékenyen érintené ugyanakkor Japánt és a nukleáris technológiák szállításával foglalkozó ottani vállalatokat is. Japán ugyanis azon kevés országok egyike, mely rendelkezik az atomenergia polgári célú felhasználásához szükséges tudással és technológiával.

A fukushimai katasztrófa után pedig a japánoknak különösen fontos lenne, hogy ezzel kapcsolatos presztízsüket visszanyerjék.

A walesi projektből való kilépésről szóló értesüléseket a Hitachinál nem erősítették meg, csupán annyit mondtak, még nincs döntés a kérdésről. Egyes vélekedések szerint valószínű forgatókönyv lehet az is, hogy nem lépnek ki a projektből, de felfüggesztik az abban való tevékeny részvételüket addig, amíg a két kormány nem rendezi el a pénzügyi vonatkozású kérdéseket. A cég eredetileg a német E.ON-tól és annak egyik partnerétől vette meg, illetve át a részvételt a beruházásban.

A Sellafield-i erőmű: nehéz lesz atomenergiára cserélni a szenet a briteknél, ha nem épülnek meg az erőművekForrás: Getty Images/2013 Getty Images/Christopher Furlong

Ugyanakkor egy belső forrás szerint a japán cég vezetésénél nagyon erősek azok a hangok, melyek a teljes kihátrálást sürgetik. Nem látják ugyanis biztosítottnak a finanszírozást, és egyes felsővezetők attól tartanak, ha London és Tokió nem egyezik meg, úgy a céget megroppanthatja a részvétel a hatalmas projektben. Ha a Hitachinál a projekt otthagyása mellett döntenek, az rövid időn belül a második ilyen eset lenne a briteknél.

Legutóbb, alig két hónapja, egy másik japán óriás, a Toshiba közölte, bedobja a törölközőt egy további fontos brit projektnél, a Cumbrianál, és vevőt keres ottani portfóliójára.