2018-ra az építőipar 25 százalékkal bővülhetett

Épül az Etele Plaza Újbudán - Galéria
Budapest, 2019. január 8. Egy munkás az épülő Etele Plaza építkezésén az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében 2019. január 8-án. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló, bruttó 137 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban 180 üzlet kap helyet, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások, valamint csaknem 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a 2018-as építőipari adatokról beszélt egy budapesti sajtótájékoztatón. Itt elmondta, hogy tavaly 25 százalékos bővüléssel számolnak, de beszélt a 2023-ig tartó időszak várakozásairól is.
Vágólapra másolva!

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatót tartott. Itt azt mondta, hogy

Az államtitkár szerint számításaikat az is alátámasztja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közlése szerint

2018. január-novemberében 22,9 százalékkal emelkedett az építőipari termelés

a 2017. január-novemberi időszakhoz képest.

György László kiemelte, az építésgazdaság további bővülését vetíti előre, hogy

Magyarországon 2023-ig még 25 ezer milliárd forintos megrendelés állománnyal rendelkeznek az ágazat szereplői.

A teljes megrendelés állományból 15 ezer milliárd forintot a magyar állam megrendelései tesznek ki, amelyek nagy részben infrastrukturális fejlesztések. Az állami megrendelések a magyar emberek életminőségének a javítását szolgálják - jelentette ki az államtitkár.

Példaként említette, hogy 2023 végéig az összes megyeszékhelyet összekötik a gyorsforgalmi úthálózat segítségével a fővárossal.

Óriási ütemben nőttek az építkezések 2018-ban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar gazdasági növekedésnek már csak a kapacitás korlátok szabhatnak határt. Éppen ezért a kormány 2020-ig összesen 36 milliárd forintot biztosít az építőiparban dolgozó kis és közepes vállalkozások modernizációjára, kapacitás-bővítésére és technológiai fejlesztésére. Az erről szóló pályázatokhoz a kkv-k számára a kormány tavaly 16 milliárd forintos keretet adott, idén újabb 12 milliárd forintra pályázhatnak,

2020-ban pedig a fennmaradó, 8 milliárd forintot fordítja a kormány az építésgazdaság kapacitás bővítésére.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a következő három évben több mint 3000 milliárd forintnyi beruházás valósul meg Magyarországon: például a Mercedes-Benz gyárbővítése, amellyel a cég a legmodernebb termelési technológiáját hozza az országba.