Az egekbe emelkedhet a kék arany ára?

tőzsde bróker emelkedés befektetés részvény
Vágólapra másolva!
Sok elemzés szerint az elkövetkező időszakban nem az energiahordozók, hanem a víz, „a kék arany" lehet a világgazdaság igazi szűk keresztmetszete. A nyersanyagok között hosszú távra tekintve igen ígéretesnek látszik a közülük legfontosabbnak számító és legkevésbé helyettesíthető, a víz. Az élet valamennyi területén rendkívül fontos szerepet játszik, az emberi fogyasztástól az iparon át a mezőgazdaságig. A következőkben ahhoz próbálunk meg tanácsokat adni, miként lehet befektetni ebbe a rendkívül fontos nyersanyagba, amelyből egyre kevesebb áll rendelkezésre.
Vágólapra másolva!

Földünk hatalmas vízkészletekkel rendelkezik, ám ennek 97 százaléka sós, 2 százaléka a jelenlegi technológiai ismeretekkel elérhetetlen, és mindössze 1 százalékát tudják hasznosítani a fogyasztók. Már régen nemcsak elmaradott sivatagi államokban okoz gondot a vízhiány, de a világ legerősebb gazdaságai közül az Egyesült Államok egyes részein, valamint Kínában, Indiában, Pakisztánban, Mexikóban is súlyos probléma a megfelelő vízellátás.

Sőt, talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a rendelkezésre álló víz mennyiségével, illetve minőségével vagy ezek kombinációjával kapcsolatos problémák gyakorlatilag a világ minden országa számára kihívást jelentenek.

Semmivel sem helyettesíthető és hiánycikk lesz

Az International Food Policy Research Institute egy korábbi tanulmánya szerint 1995-ben globálisan 3906 köbméter vizet használtunk háztartási és ipari célokra együttesen. Előrejelzések szerint 2025-re, azaz 30 év leforgása alatt azonban a vízfelhasználás ennek legalább a másfélszeresére emelkedik majd, miközben az öntözésre szánt vízmennyiség mindössze 4 százalékkal fog növekedni.
A világon az egy lakosra jutó átlagos vízfogyasztás az elmúlt 100 évben megduplázódott, a felhasználás a globális felmelegedéssel pedig még nagyobb ütemben nő majd.

Egy nő kút fenekéről felhúzott vizet mutat a markában az észak-indiai Padalban Forrás: MTI/EPA/Dzsaipal Szingh

Ha ezekből az adatokból indulunk ki, akkor a víztisztítással és -raktározással foglalkozó tőzsdei vállalatok eredménye, a vízkészletek értéke és ezzel a cégek tőzsdei árfolyama akár exponenciálisan nőhet a következő időszakban.

A víz az élet elengedhetetlen feltétele, korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre és nincs helyettesítője – ezek egytől egyig olyan tényezők, amelyek a felértékelődése mellett szólnak.

A hiánycikknek számító eszközök mindig is kitűnő befektetési célpontnak számítottak. Miután a mással nem helyettesíthető víz utáni igény egyre bővül, a növekvő kereslet ezen a piacon kedvező befektetési lehetőségeket teremthet.

Ráadásul a víz, a többi nyersanyaghoz képest nem szenvedne meg annyira egy esetleges globális recessziót.

Forrás: Shutterstock

A víz a jövőben minden valószínűség szerint hiánycikk lesz – számos országban már most is az, ebből következően hamarosan legalább olyan fontos nyersanyag lesz (befektetői szemmel is), mint az olaj. Hosszabb távon tehát érdemes lehet például a szektorban működő vállalatok részvényeit figyelni.

Hogyan fektethetünk vízbe?

A vízzel foglalkozó cégekre számos tőzsdén kereskedett alap (ETF – Exchange Traded Fund) specializálódott, így a piacon már egyszerűen elérhető a befektetők számára a befektetési paletta ezen szegmense is – írja az ETFdb.

Léteznek olyan befektetési alapok, amelyek közüzemi vállalatok részvényeit vásárolják. Ezek azonban vegyes alapok, ugyanis a vízkezeléssel foglalkozó vállalatok mellett energiaszolgáltatók, vagy akár telekommunikációs szolgáltatók papírjait is tartják a portfóliójukban.

Ha valaki kifejezetten vízbe szeretne fektetni, annak az Agrárszektor.hu cikke szerint megoldást kínál például a kifejezetten víztisztításhoz kapcsolódó vállalatok papírjaiba fektető PowerShares Water Resources Portfolio (PHO). Az alap a Palisades Water Indexet követi, amely a globális víz-iparágban szereplő amerikai vállalatok teljesítményét követi nyomon, a szivattyú- és szűrőgyáraktól a közműcégeken át az öntözőberendezéseket gyártó társaságokig.

Szintén kimondottan vizes cégek értékpapírjait képviseli a Dow Jones U.S. Water Index vagy az S&P 1500 Water Utilities Index.

A PowerShares Water Resources-hoz hasonló a Pictet magánbank egyik befektetési alapja, a Pictet Water Fund, amely szintén a víz felértékelődésére számító befektetők számára lehet érdekes. Persze ezeken kívül még számos „víziparba" fektető alap működik.

Forrás: 123rf.com

A vízzel kapcsolatos befektetések a közművek mellett többek között a vízügyi fejlesztő cégeket, karbantartókat és víztisztítókat is megcélozhatják.

Ezek a részvények jellemzően alacsony kilengést mutatnak, vagyis relatíve biztonságosak, miközben stabil osztalékot fizetnek, amellyel igen kedvező hozam/kockázat arányt biztosítanak.

Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a fejlesztő cégek részvényei sokkal kockázatosabbak, mint a nagy közműszolgáltatók papírjai.

S mint minden befektetésnél, ezúttal is hangsúlyozni kell, hogy kizárólag vízbe fektetni meglehetősen kockázatos vállalkozás, érdemes diverzifikálni a portfóliót és legalább 5-10 éves időtávval számolni.