Rihanna saját luxusdivatházat indít

"Valerian And The City Of A Thousand Planets" European Premiere - Red Carpet Arrivals LONDON, ENGLAND - JULY 24:  Rihanna attends the "Valerian And The City Of A Thousand Planets" European Premiere at Cineworld Leicester Square on July 24, 2017 in London,
Vágólapra másolva!
Rihanna 2016-ban már elindított egy sikeres kozmetikai céget, valamint korábban is tervezett fehérneműket a Puma divatcégnek.
Vágólapra másolva!

A többszörös Grammy-díjas énekesnő titkos megállapodásokat folytatott az LVMH céggel – amelyhez olyan márkák tartoznak, mint a Dior, a Celine, a Givenchy vagy a Lous Vuitton –, hogy elindítsa saját divatházát – összegzi az Independent.

Rihanna, barbadosi énekesnő Forrás: Getty Images

Egyik fél sem erősítette meg a hírt, azonban ha beigazolódik Women's Wear Daily (WWD) értesülése, akkor az LVMH történetében ez lesz az első saját maga által indított márka, az 1987-ben alapított Christian Lacroix után.

A híroldal állítása szerint a divatház ruhákat, bőrárúkat, valamint kiegészítőket fog forgalmazni.

A WWD szerint az LVMH már több munkatársat is kiválasztott a Louis Vuitton és a Celine részlegeiről, hogy Rihannának segítsenek majd a termékfejlesztésben. Rihanna egyébként az elmúlt években komoly nevet szerzett magának a divatiparban, amit saját eklektikus öltözködésének is köszönhet.