Ebben a szakmában már 270 ezer forint az átlagbér - videó

15 legszexibb női állás a férfiak szerint
12. Ápolónő
Vágólapra másolva!
Mivel foglalkozik valójában egy ápolás és betegellátás szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?
Vágólapra másolva!

Hallgatókat kérdeztünk az Educatio oktatási szakkiállításon arról, mire számíthat, aki a szakra jelentkezik. Ugyanis az elmúlt évek első helyes jelentkezési statisztikái alapján az ápolás és betegellátás szak egyike a legnépszerűbb képzéseknek. Az összes jelentkező ezen a szakon:

  • 2014-ben 4 528 fő
  • 2015-ben 4 595 fő
  • 2016-ban 4 588 fő
  • 2017-ben 5 225 fő
  • 2018-ban 5 091 fő

volt.

Mekkora a kezdőbér?

Az ápolási és betegellátási bérek a közalkalmazotti bértábla szerint működnek. Ez hasonló fizetést eredményez az ápolóknál, a mentősöknél, a gyógytornásznál, a dietetikusnál és szülésznőknél is. A Felvi.hu felsőoktatási portálon az Oktatási Hivatal által közzétett Diplomás Pályakövetési Rendszerének 2016-os adatai alapján ezen a területen bruttó 213 881 forint volt az átlagbér,

addig 2018-ban már 269 829 forint.

De mit ad a képzés?

A képzés célja ápoló és betegellátó szakemberek képzése, akik az egyén, a család, a közösség és a társadalom egészségvédelméről és az egészség helyreállításáról, valamint az egészségügyi és szociális ellátásról szerzett ismereteik alapján képesek az egészségügyi és szociális ellátás szintjén a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs munkában önálló felelősséggel részt venni. Képességeiket azon országban, intézményben alkalmazhatják a gyakorlatban is, ahol az alkalmazandó jogszabályok, irányelvek, protokollok ezt lehetővé teszik.