Mintegy 1500 magángéppel indulnak megmenteni a Földet

hírességek magángépei, magánrepülő, Bombardier Challenger 605-es gép a gyár fotóján, ilyen repülője van Lewis Hamilton F1-es pilótának
Vágólapra másolva!
A World Economic Forumot (Világgazdasági Fórum) minden évben Svájcban, Davos városában rendezik meg, ahol idén az egyik legnépszerűbb és legtöbbet vitatott téma kétség kívül a globális felmelegedés kérdése lesz. Ennek ellenére szupergazdagok idén még a tavalyinál is több, 1500 magángéppel érkeznek majd a Davosba, ahol aztán a bolygó megmentéséről is beszélgetnek majd.
Vágólapra másolva!

Az Air Charter Service (ACS) nevű vállalat arról számolt be, hogy Davosba, a Világgazdasági Fórumra nagyjából 1500 magángép érkezését várják a világ minden tájáról, köztük Indiából, Hongkongból és az Egyesült Államokból is.

Az ACS azt is megosztotta, hogy egyre nagyobb gépek iránt van igény.

Andy Christie, a vállalat igazgatója szerint ennek egyik oka, hogy sokan távolról repülnek, valamint a különböző személyek és vállalatok közötti rivalizálás miatt, senki nem akar kisebb géppel érkezni, mint vetélytársa. Hozzátette, hogy az utóbbi években a legtöbb magángépet Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Oroszországban, az Egyesült Királyságban és az Arab Emírségekben bérlik a davosi fórumra.

illusztráció Forrás: Bombardier

PrivateFly.com szintén arról számolt be, hogy nagyjából 1200-1500 magángép érkezhet a Világgazdasági találkozóra. A vendégek többsége a zürichi reptéren fog leszállni, amely autóval másfél órára van Davostól. Ez pedig azt jelenti, hogy sokan helikoptert bérelnek majd a gyorsabb eljutás érdekében.

A légi közlekedés által okozott széndioxid-kibocsátás globálisan komoly gondot okoz és erről is szó lesz a fórumon.

Ennek ellenére Davos környékén a találkozó ideje alatt megduplázódik a környező repterek forgalma. A magángéppel érkezőknek lehetősége lesz felszólalni a "Bolygónk megmentése" című előadáson is.