Kiderült, mit tervez az Opel Magyarországon

Szentgotthárd, Opel motorgyár
Vágólapra másolva!
Az Opel szentgotthárdi motorgyárában új benzinmotor gyártása indul el az idén az év második felében, eközben a márka két új elektromos és több megújított modellel készül arra, hogy növelje értékesítését és piaci részesedését is Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az Opel Magyarország honlapján közölte:

12 336 eladott autóval, 7,4 százalékos növekedéssel és 7,74 százalékos piaci részesedéssel zárták 2018-at. Megjegyezték: az eladások több mint 20 százaléka városi terepjáró (SUV) volt.


Bakai Gergelynek, az Opel Magyarország ügyvezetőjének tájékoztatása szerint megújul a haszonjármű portfólió, és felfrissítik a személyautó-palettát is. A márka megjelenik egyebek mellett egy plug-in hibrid SUV-val és egy elektromos modellel, illeszkedve abba a stratégiába, amely szerint 2024-ig minden Opel modellnek lesz elektromos változata.
A közlemény emlékeztet arra:

2017 márciusában jelentették be a hírt, hogy a PSA csoport megvásárolja az Opelt.

A szentgotthárdi Opel motorgyár Forrás: MTI/Kászoni László

Az azóta eltelt időszak gyökeres változásokat hozott az autógyártó társaság életében. A megújuló termékpaletta már olyan platformokra épül, amelyek a hagyományos rendszereken kívül, plug-in hibrid és elektromos meghajtásra is képesek. Az együttműködés a fejlesztésben, a beszerzésben és a gyártásban is jelentős gazdasági előnyökkel jár, így már a tavalyi év első felében félmilliárd euró nyereséget tudott termelni az Opel.

A cégcsoport egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy Szentgotthárdon is fogják gyártani a PSA 1,2 literes, háromhengeres Pure Tech benzines turbo motorját.

A tervek szerint szeptemberben készülnek el az első próbadarabok, és még az év vége előtt, decemberben elindul az új motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon.