Hamarosan mindennap Boeinggel járhat munkába

2019.01.24. 19:03

Sikeresen tesztelte önvezető repülő autóját a Boeing, amellyel terveik szerint már néhány éven belül forradalmasítanák a nagyvárosok közlekedését - írja a The Guardian.

A Boeing is beszállt a nagyvárosi közlekedés megújításáért folytatott versenybe, és bemutatta önvezető repülő autóját, amely már túl is van első sikeres tesztjén. A főként repülőgépeiről ismert amerikai óriáscég mellett az ősi rivális Airbus, és sok más kisebb cég is hasonló fejlesztéseken dolgozik.

A Boeing önvezető gépe leginkább egy kisrepülő és egy helikopter keresztezésére emlékeztet, de valószínűleg azok sem tévednek nagyot, akik látnak abban valami drónszerűt.

A 9 méter hosszú szerkezetet a cég egy virginiai reptéren próbálta ki.

A gép néhány lábnyira elemelkedett a talajtól, majd kevesebb mint egy perces repülés után, zökkenőmnetesen, puhán landolt - jelezték a vállalatnál.

A cég tavaly vásárolta fel az Aurora Flight Sciences nevű társaságot, hogy felgyorsítsák önvezető légi járműveik fejlesztését. Együttműködnek az Uberrel is, az ott már bevált technológiákat adaptálnák saját fejlesztésükhöz.

A cél, hogy 2023 körül már okostelefonon lehessen önvezető légiautót rendelni.

A gépek alkalmazási területei elsősorban a forgalmas nagyvárosok lennének, amelyek sokat szenvednek a közúti dugóktól.

Sikeres volt a Boeing repülő autójának első tesztjeForrás: AFP/Ho

A légijármű két változatban készülhet, kettő- és négyszemélyes kivitelben. Az év későbbi részében megkezdődhet annak a változatnak tesztelése is, amely már csomagok szállítására is képes, a tervek szerint 220 kilogramm körüli terhet cipelve az utasokon kívül. A gépek hatótávolsága várhatóan 80 kilométer lesz.

A konkurencia mindenesetre nagy. A Boeing egyik legfontosabb vetélytársa a Volocopter lehet, amely épp dróntaxikat tesztel. A fejlesztéseket végző vállalatok többsége azt ígéri: néhány éven belül engedélyt kaphatnak, és használatba is vehetők majd a most még csak prototípusként létező gépeik.