Ősi módszerekkel dolgoznak az emberek az ezer téglagyár országában

Kathmandu
Katmandu városa a Katmandu-völgyben
Vágólapra másolva!
Ritkán látható pillanatokat mutatnak azok a fotók, amelyeket egy nepáli téglagyárban készítettek.
Vágólapra másolva!

A mintegy 79 milliárd dollárnyi éves GDP-t előállító, a világ egyik legszegényebb országának számító Nepálban még mindig a tégla a legfontosabb az építőipar számára. A szektor a nagyjából 28 milliós népességből körülbelül 1 millió embernek ad munkát, és ezzel a második legnagyobb a mezőgazdaság után, a bruttó nemzeti össztermék 11 százalékát adva.

Ezen belül is különösen fontos a téglagyártás. Nepálban legalább 600 téglaégető működik, melyek naponta 15 ezer és 50 ezer darab tégla gyártására képesek. A leginkább koncentráltan a Katmandu-völgyben vannak jelen, itt nagyjából 100 telephelyen készülnek a téglák, ősi, több száz éve lényegében változatlan eljárásokkal.

Más források azonban ennél jóval magasabb számot valószínűsítenek. Egy klímavédelmi szervezet jelentésében 1000-re teszi a működő égetők számát. A bizonytalanságnak az az oka, hogy a téglagyártás működése csak részben dokumentált az országban. Jelen van abban a feketemunka és a gyerekmunka is.

A gyárak a becslések szerint mintegy 140 ezer embert foglalkoztatnak, gyakran nem rendezett formában.

Sok közöttük az indiai vendégmunkás, a becslések szerint több ezren dolgoznak szezonálisan a nepáli téglagyártásában a száraz évszakokban.

A foglalkoztatás akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2015-ben Nepált súlyos földrengés sújtotta.

A természeti csapás 9000 halálos áldozatot követelt, több ezer otthon dőlt össze, és több száz téglagyártó telephely ment tönkre. Érthető tehát, ha ezek után a nepáliak erőltetett menetben kezdték el gyártani az újjáépítéshez szükséges téglákat országszerte. Nők és gyerekek is részt vettek a nehéz fizikai munkában, ahol a mennyiség növelése mindennél fontosabb volt.

Ez a kényszerű lendület kitart a mai napig, és a becslések szerint egyúttal 37 millió dolláros befektetést is hozott a téglagyárak számára, az eljárások korszerűsítésének és az energiahatékonyság javításának az érdekében.

Az alábbi képre kattintva galéria nyílik a nepáli téglagyártásról!