230 ezer új dolgozót keres a világ egyik legnagyobb munkáltatója

2019.01.25. 19:02

Hamarosan toborzásba fog a világ egyik legnagyobb munkáltatója, az állami tulajdonú indiai vasúttársaság - írja a Quartz. Rengeteg alkalmazottat azonnal felvennének, és arra is készülni kell, hogy sok dolgozójuk nyugdíj előtt áll.

A népes Indiában a vonat a legfontosabb közlekedési eszköz országon belül. A vasúthálózatot működtető állami vasúttársaság jelenleg mintegy 1,2 millió embert foglalkoztat, ám úgy tűnik, ez sem elegendő a feladatok ellátására.

Piyush Goyal, az ország vasútügyekért felelős minisztere bejelentette, terveik szerint

a következő két évben mintegy 230 ezer új munkavállalóval bővítik a vasúttársaság személyi állományát.

A minisztérium közleményt adott ki arról, hogy jelenleg mintegy 131 428 nyitott pozíció van a vasútnál, amikre a február-márciusi időszakban megkezdik a toborzást.

Emellett 2019 és 2021 között mintegy 99 ezer, idősebb munkavállaló fog a cégtől visszavonulni. Így ezek helyére is újabb alkalmazottakat kell beléptetni.

A most betölteni kívánt, mintegy 131 ezer álláshely 10 százalékát a "gazdaságilag gyengébben teljesítő" területekről kell feltölteni, ahogyan ezt a szövetségi kormány korábbi döntése tartalmazza.

Külön szempont a toborzásnál a törzsi, illetve a kasztbéli hovatartozása a jelentkezőnek.

Több ezer állás ugyanis meghatározott társadalmi csoportokba tartozóknak van fenntartva.

Munkavállalókat toboroz az indiai vasúttársaságForrás: LiveLeak/NewsFlare

A bejelentés azután jött, hogy aggasztó munkerőpiaci adatok érkeztek az országból, amely egyben a világ egyik legnagyobb feltörekvő gazdaságát tudhatja magáénak. A hivatalos foglalkoztatási ráta ugyanis 40 százalék körül mozog, ami alacsonyabb mint néhány éve, amikor 43-44 százalékon állt.

Mindez különösen feszültté teszi egyes szektorok munkavállalóit. Ahogy az Origo megírta, a közelmúlt óriássztrájkja is részben a Modi-kormány teljesítményével való elégedetlenség miatt tört ki. A kabinet ugyanis hatalomra jutásakor a foglalkoztatás növelését ígérte, ám az évek óta csökken ehelyett.

India tengeri vasúti hídjaForrás: Shutterstock

Az indiai vasúttársaság egyébként különösen kedvelt munkahelye az ottani munkavállalóknak, mivel biztos fizetéssel, olykor lakhatási támogatásal is jár. Ezért sokan szeretnének ott dolgozni.

Tavaly 90 ezer álláshelyet hirdettek meg a vasútnál, a felhívásra 23 millióan jelentkeztek.

Egyes kommentárok ugyanakkor megjegyzik: mindez az indiai magánszektor gyengeségét jelzi, hiszen az ottani privát cégek egyszerűen nem tudnak elegendő álláshelyet kínálni a dolgozni akaróknak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK: