Kilenc magyar cég csatlakozott a kiemelt exportőrök közé

SZIJJÁRTÓ Péter; Szijjártó Péter sajtótájékoztató Brüsszelben
Brüsszel, 2019. január 21. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) a Külügyek Tanácsának (KÜT) munkaülése után sajtótájékoztatót tart a magyar sajtó munkatársainak Brüsszelben 2019. január 21-én. MTI/KKM/Burger Zsolt
Vágólapra másolva!
A partnerségi programban részt vevő magyar cégek részesei lesznek az állami exportpromóciós programokbnak és a szakpolitikai egyeztetéseknek. 
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közöte, hogy a vállalatok "gyorsító pályán" férhetnek hozzá az állami exportösztönzési intézményrendszer által kínált eszközökhöz. A vállalatok által előállított termékek

országimázst megtestesítő márkákká válhatnak

- hangsúlyozta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM/Kkm/Burger Zsolt

A kilenc vállalat exportjának értéke 2017-ben meghaladta a 120 milliárd forintot, ez három év alatt 35 százalékos növekedést jelentett, és

a vállalatok árbevételének átlagosan 63 százalékát az exportbevétel jelenti

- tette hozzá Szijjártó Péter.

A programban részt vesz a 77. Elektronika Műszeripari Kft., az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., az ARH Informatika Zrt., a Csaba Metál Öntödei Zrt., a Graboplast Padlógyártó Zrt., a Kész Csoport, a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft., a Mediso Medical Imaging Systems Kft. és a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.