Összeomolhat a tejtermelés egy bivalyerős országban

Külföldre vonul a magyar tej, tejgazdaság, tehenészet, tejtermelés
Vágólapra másolva!
A katasztrofális takarmánytermés miatt a tejtermelés költségei drasztikusan megemelkedtek Németországban. A Német Parasztszövetség (DBV), illetve a Családi Gazdaságok Munkaközössége (AbL) szerint a német tejtermelők jelentős részét ez év elejétől – a tavalyi katasztrofális takarmánytermés és az alacsony felvásárlási árak következtében – az összeomlás fenyegeti – írja a topagrar.com cikke alapján az agroinform.hu.
Vágólapra másolva!

A Német Tejtermelők Egyesülése azt állítja, hogy a termelőknek kilónként 40 eurócentes árat kellene kapniuk ahhoz, hogy az önköltségen felül egy tisztességes nyereséget is ki tudjanak gazdálkodni. Az AbL már tavaly ősz óta hangoztatja, hogy a katasztrofális takarmánytermés miatt a tejtermelés költségei drasztikusan megemelkedtek, és ennek a tejárakban is tükröződnie kellene. Ezzel szemben az első negyedévi német átlagár 33 eurócent körül, azaz a tavalyi szinten becsülhető.

A német elemzők egyetértenek abban, hogy amennyiben a kilónkénti 33 centes ár változatlanul marad, akkor több tejtermelő üzemet el kell árverezni.

Forrás: MTI/EPA

Az Élelmiszergazdasági Kutatóintézet (IFE) 2019 tavaszára – a súlyos takarmányhiány következményeként – a kibocsátási mennyiség 1 százalékos csökkenését prognosztizálta. A takarmányhiány azonban várhatóan még további következményeket is maga után fog vonni, ezért az AbL a jelenlegi tiltakozó-akciókban való részvételre és az áremelésnek a kormánytól való kikényszerítésére szólította fel a tejtermelő gazdákat.