Eljött a Tesla ideje?

2016. április 2. A Tesla Motors amerikai elektromosautó-gyártó által közreadott képen a cég újdonsága, a Model 3-as, amelyet 2016. március 31-én mutattak be a kaliforniai Hawthorne-ben. A 2017-től gyártott Model 3-as kezdő ára 35 ezer dollár (mintegy 9,5 millió forint) lesz, ami kevesebb mint a fele a Tesla eddigi modelljeiének. (MTI/EPA/Tesla)
Vágólapra másolva!
A várttól elmaradó negyedik negyedéves számokat tett közzé a Tesla. A tavalyi évben ugyanakkor jelentősen felfutott a termelés a cégnél, hiszen két és félszer annyi autó gördült le a gyártósorokról, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

A bevételeket tekintve a tavalyi negyedik negyedévben túlteljesítették az elvárásokat, hiszen 7,23 milliárdos árbevételt értek el a várt 7,08 milliárddal szemben.

A társaság sorozatban már a második negyedévben tudott profitot termelni, de részvényenként csak 1,93 dollárt, ami elmaradt a várakozásoktól

– emeli ki az Equilor Befektetési Zrt. hírösszefoglalója. Ennek elsődleges oka, hogy Kínában a prognózisoknál alacsonyabban alakultak az eladások, ami a vártnál negatívabban hatott az eredményre.

A negyedik negyedévben a Tesla összesen 86 555 elektromos autót gyártott le, ebből 61 394 darab volt Model 3-as, valamint 25 161 darab Model S és Model X. Ennek köszönhetően

közel 250 ezer autó készült el üzemeikben 2018-ban, míg egy évvel korábban ez a mennyiség még alig haladta meg a 100 ezer darabot – ez két és félszeres növekedést takar.

A Tesla Model 3-as, amelyet 2016 márciusában mutattak be Forrás: MTI/EPA/TESLA/-------------------

A társaság cash-flow helyzete megnyugtató, hiszen 3,7 milliárd dolláros készpénzállománnyal zárta a negyedévet. A cég az idén 2,5 milliárd dollárt fordít majd a kínai terjeszkedésre és az új Model Y fejlesztésére. A nyáron pedig bemutathatnak egy új pick-upot is.

A tervezett létszámcsökkentés terve már korábban ismertté vált, most azt is közölték, hogy 400 millió dolláros költségcsökkentésre számítanak a szerkezetátalakítás eredményeként.