Árnyékuk buktathatja le a tilosban járó szellemhajókat

2019.02.01. 21:55

Könnyen lehet, hogy néhány innovatív vállalkozásnak köszönhetően hamarosan végleg leáldozik a tengeri csempészetnek, áruszállító hajók titokzatos köddé válásának, majd újra felbukkanásának. Néhány cég napjaink mesterséges intelligenciáit és egyre többet tudó műholdait veti be azért, hogy vége legyen a "kereskedelmi szellemhajózás" korszakának.

A nemzetközi hajóforgalom számos szabályozás, országok és szervezetek közötti megállapodás alapján bonyolódik. A hajóknak azonban annak ellenére nem volt túlságosan nehéz eltűnni a térképről eddig, hogy mindegyik, nemzetközi vizeken hajózó járműnek rendelkeznie kell az automata nyomkövető rendszerrel (AIS), amely lehetővé teszi meghatározását és azonosítását.

Csakhogy az óceánok vizei hatalmasak, és ha egy kapitány úgy dönt, kikapcsolja a lenyomozhatóságot biztosító rendszert, akkor szellemhajóvá válva, napokra-hetekre eltűnhet a távolról figyelő radarok elől,írja a BBC.

Ennek azonban most vége.

Nincs hova elbújni a vizeken

Több innovatív vállalkozás azt ígéri a hajóüzemeltetőknek és a hajóforgalmat felügyelő hatóságoknak, hogy mostantól egyetlen hajó sem rejtőzhet el a sasszemmel figyelő műholdak és a mesterséges intelligencia elől.

A TankerTrackers.com oldal egyik alapítója, Samir Madani például azt állítja: cégük olyan kifinomult elemzési technológiával dolgozza fel a műholdak képeit, hogy a hajó akkor sem tud előlük elbújni, ha kikapcsolta a helymeghatározó transzponderét.

Mindent látnak a tankerkövetőkForrás: Twitter/TankerTrackers.com

Számos további vizuális jelből tudnak mostantól következtetni a hajó identitására, sőt, rakományának jellegére is.

A legmegdöbbentőbb állítás az, hogy a hajó vízre vetett árnyékából és a nap állásából még a rakomány jellegére és mennyiségére is képesek következtetni az elemzők, olyan kifinomult módszereket használnak.

Madani elmondta, cége pontosan be tudta azonosítani azokat az iráni tankereket, amelyek a szankciók ellenére olajjal feltöltve indultak a kikötőkből más országokba. Kiszúrták azokat a tilosban járó szállítóhajókat is, amelyek Észak-Korea számára vittek a nemzetközileg jóváhagyott mértéket meghaladó mennyiségű finomított olajat, a tengeren megvalósított hajóról hajóra való áttöltéssel.

Lehetetlen lesz a tankereknek eltűnni a figyelő szemek előlForrás: Shutterstock

A cégtulajdonos megosztotta azt a tapasztalatát is, miszerint rendszereik révén távolról ugyan, de közvetlen tanúja volt annak, hogy az Egyesült Államokból Kína felé tartó szállítóhajók hirtelen megállnak az óceán közepén, pontosan akkor, amikor Washington életbe léptette a Pekinggel szembeni szankciókat az olajszállítmányokra.

A megfigyeléshez szükséges műholdakból pedig nem lesz hiány. A nemrégiben 300 műholdat pályára állító Planet Labs együttműködik a céggel annak érdekében, hogy kiváló minőségű felvételeket szolgáltassanak az elemzők számára.

Egy másik cég, a Vortexa, szintén használ műholdas megfigyelést, ám ők nem elsősorban a hajókat figyelik. Nem állítják, hogy minden hajóról meg tudják pontosan mondani, milyen rakomány utazik azon. Azt viszont igen, hogy a világ teherkikötőinek adatai alapján, jó eséllyel ki tudják szúrni, ha egy hajó tilosban hajózik, vagy tiltott árut visz.

A Vortexa ugyanis mesterséges intelligencia segítségével egyetlen hatalmas adathalmazba gyűjti és elemzi a kikötők elérhető adatait. Így a hajó közvetlen azonosítása nélkül is, igen pontosan meg tudják mondani, a műholdképeken pöttyökként látható járművek honnan indultak, hova tartanak, és mit szállítanak.

Ennek pedig óriási jelentősége lehet akár az energiaárak szempontjából is.

A műholdas nyomon követéssel foglalkozó cégek a korábbinál jóval pontosabban meg tudják azt mondani, például az adott olajszállító merre jár, mennyi idő kell még ahhoz, hogy célba érjen. Ez alapján kiszámíthatóvá válik az, mikor képes újabb fordulóra, és figyelembe vehető az is, hogy egy esetleges szélsőséges időjárási körülmény hogyan befolyásolja a megérkezési időt - ebből adódóan pedig az olaj- és energiaárakat is.

Mindent látni és tudni fognak az új technológiák révénForrás: Twitter/Vortexa

Mindezt napjaink legkorszerűbb technológiai megoldásai alapján.

Egy olyan cég, mint a mienk, nem létezhetett volna 2015 előtt. Egyszerűen nem volt elég adatunk ahhoz, hogy távolról megfejtsük, mi van a tanker belsejében" - mondja Fabio Kuhn, a Vortexa ügyvezetője.

Hasonlóan vélekedik erről Michelle Wiese Bockmann, egy független hajózási szakértő.

"Amikor öt évvel ezelőtt elkezdtem foglalkozni a tengeri hajók nyomon követésével, a megoldások nem voltak olyan fejlettek, mint most" - mondja. Egy másik elemző pedig hozzáfűzi: a hajók lekövetése mostanra az egyik legfontosabb eleme lett a globális nyersanyagpiacnak.