A cég, amely képtelen arra, hogy ne találjon gyémántokat

gyémántok
Vágólapra másolva!
Közel 9 karátos gyémántot emelt ki egy dél-afrikai bányában a BlueRock Diamond nevű cég - írja a Mining.com. Ez már a harmadik, különösen értékes találata a cégnek Kimberley régióban.
Vágólapra másolva!

A vállalat közlése szerint, "kivételes", 8,97 karátos gyémántot találtak a Kareevlei bányában, Dél-Afrikában. A követ ráadásul két másik értékes lelet, egy 6,36 és egy 3,64 karátos gyémánt társaságában emelték ki.

Ez a mostani lelet a második legnagyobb, amit a Kareevlei bányában fedeztek fel, és egyben a harmadik, melynek értéke alsó hangon is legalább 50 ezer dollár.

Korábban 2017-ben emeltek ki egy 7,76 karátos leletet, melyet később karátonként 10 ezer dollárért értékesítettek. 2018-ban egy 10,58 karátos követ adtak el, karátonként több mint 7 ezer dollárért.

A 8,97-es kő még február 1-én kerül elő, ám a cég csak most jelentette be azt hivatalosan. A rendkívüli lelet különlegességét az is kiemeli, hogy a cég egy átmeneti szünet után csak néhány napja állt vissza a termelésre, amit korábban egy bányabaleset miatt az illetékes bányaügyi hatóság rendelt el.