Egészség, pénz vagy szerelem? Kiderült, hogy kinek mi a legfontosabb

megtakarítás, pénz, vagyon
Vágólapra másolva!
MassMutual felmérése szerint a megkérdezettek harmada a pénzügyeit szeretné rendezni 2019-ben, tehát sokaknak az a legfontosabb, hogy mennyi pénzt visznek haza. A pénz tehát a felmérés szerint az olyan dolgok elé kerül idén, mint a szerelem vagy a karrier.
Vágólapra másolva!

A MassMutual 1000 amerikai újévi fogadalmát elemezte, amelyből kiderült, hogy a válaszadók számára a legfontosabb az egészség lesz idén. A felmérésben résztvevők 31 százaléka tartotta az egészséget a legfontosabb dolognak, ezt pedig szorosan, 28 százalékkal a pénz követte.

A válaszadók csupán 9 százalékának a legfontosabb szerelmi életének a rendezése és 6 százalék szeretne előrelépni a karrierjében.

Azoknak, akik a pénzügyeket jelölték meg első helyen, a legfontosabb a tartozások rendezése lesz (41 százalék). A második prioritás a válaszok alapján pedig a megtakarításra vonatkozik (35 százalék).

illusztráció Forrás: Shutterstock

Érdekes módon azok, akik a megtakarítást tartják a legfontosabbnak, általában a 18-19 éves korosztály tagjai és számuk kétszer annyi, mint a 60 évnél idősebbek körében. A 20 és 29 év közöttiek 45 százaléka tartja kiemelten fontosnak a pénzügyi megtakarításokat.

Ennek ellenére a válaszadók harmada csak 100 dollárt, vagy ennél is kevesebbet tervez félrerakni.

Akkor mégis mi a legnagyobb motiváció a pénzügyek rendbetételére? A válaszadók 44 százaléka jövőbeli céljai miatt szeretné stabilizálni pénzügyeit. Ide tartozik a hitelek törlesztése, a tanulmányok és 16 százalékuk pedig ingatlant szeretne venni. A lakásvásárlás tehát csak a nyolcadik prioritás, még a nyaralás is jócskán megelőzi.