Ebben az országban fizetett szabadságra mehet, ha van egy jó ötlete

startup, korai fázisú vállalkozás
Vágólapra másolva!
Svédországban egy meglepő törvénnyel segítik a vállalkozókat. Az állampolgárok fizetett szabadságot kapnak azért, hogy beindíthassák saját vállalkozásukat és valóra válthassák álmaikat.
Vágólapra másolva!

Már két évtizede a svéd dolgozóknak jogában áll 6 hónapnyi fizetett szabadságot kivenni azért, hogy beindíthassák saját vállalkozásukat. A főnökeik csak akkor mondhatnak erre nemet, ha a cég működését nagyban hátráltatná a személy féléves távozása, vagy ha az általa alapított vállalat közvetlen vetélytárs lenne.

A félév kihagyás után, ha mégsem sikerül a vállalkozás, akkor a munkáltatjuk köteles visszavenni őket régi pozíciójukba.

A 10 milliós Svédországot régóta tartják az egyik leginnovatívabbnak, ennek egyik fő oka pedig az egyre több vállalkozás és startup, valamint a digitális infrastruktúra folyamatos bővülése és a kiterjedt szociális védőhálló.

illusztráció Forrás: Shutterstock

Arra viszont nincs kézzelfogható nemzeti adatbázis, hogy ezen mennyibe segített a vállalkozókat segítő törvény, pedig annak hatásait folyamatosan vizsgálják a munkáltatók és közgazdászok. Annyi biztos, hogy míg más országokban nem szeretikazt, aki hosszú kihagyás után tér vissza régi helyére, addig a svédeknél ez nem igazán zavar senkit.