Ennyivel emelkednek a bérek a hatvani Bosch-gyárban

elektronika gyártás BOSCH hatvan  gyár gyári munkás HÉTKÖZNAPI munkásnő ÖLTÖZÉK SZEMÉLY szerel TÁRGY védőruha
Elektronikai alkatrészek gyártása a BOSCH hatvani üzemében.
Vágólapra másolva!
Az ÉTMOSz szakszervezet tagsága 75 százalékának szavazatával megszületett az egyéves bérmegállapodás a hatvani Robert Bosch gyár dolgozói és a vállalat vezetői között.
Vágólapra másolva!

Janik Tamás, a Bosch-gyárak munkásait tömörítő „Életre Tervezett Munkavállalók Szakszervezete" (ÉTMOSz) elnöke a Mércének elmondta,

A 14,5 százalékos, minimum bruttó 34 ezer forintos béremelésen kívül a vállalat fizikai dolgozói lojalitási és jelenléti bónuszt is kapnak. A bruttó cafeteria keret nem változik, egyes támogatások és bónuszok pedig megszűnnek vagy csökkennek, teret teremtve annak az elvnek, hogy "ahelyett, hogy kevesen kapnak sokat, inkább sokan kapjanak keveset".

Janik azt is közölte, hogy a tárgyalások végeztével a vállalat igazgatója úgy minősítette a megegyezést, hogy

Elektronikai alkatrészek gyártása a Bosch hatvani üzemében. Forrás: MTI/Komka Péter

Janik Tamás elmondta továbbá:

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a Bosch „tárgyalási stratégiájában jól döntött", így az elmúlt időszakban az álláspontok is közelednek. A cél a hatvani gyár dolgozóik számára immár az, hogy 12 hónapos, kollektív bérmegállapodást köthessenek az üzemmel, amely jelentős bér- és juttatásemeléssel is járna.