Magyarországra is került fertőzött kebabhús

berlin, kreuzberg, kebab, streetfood, gyorsétel, dürüm, döner
Kebab árus Berlin Kreuzberg városrészében.
Vágólapra másolva!
A szlovén élelmiszerbiztonsági hatóság 12 tonna fertőzött lengyel származású marhahúst vont be a piacról, amely feldolgozott, kebab formában érkezett az országba - írta a helyi sajtó. A Vecer című szlovén napilap közölte: a hatóságok a lengyel szervek ajánlására vonták be a piacról a szlovén Alebon vállalat által forgalmazott húskészítményt. Ebből a szériából 41 gyorséttermi láncba került hús az országban - írta a lap, majd hozzátette, hogy Horvátországba és Magyarországra is szállítottak.
Vágólapra másolva!

A lap kiemeli, hogy bár lengyel részről nincs hivatalos jelentés, a szlovén vizsgálatok kimutatták, hogy a bevont húskészítményekben ketoprofént találtak, ami egy nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek közé tartozó propionsav-származék.

A gyógyszer egyébként 24 óra alatt lebomlik az ezzel kezelt állatok szervezetében, ami

annyit jelent, hogy azokat a marhákat, amelyeket levágtak, közvetlenül előtte gyógyszereztek be, ami tiltott

- hangsúlyozta a lap.

Hozzátette, hogy a mintákban szalmonella baktériumok is fellelhetők voltak.

A botrány nyomán, amely a lengyel importhús miatt több hete tart Szlovéniában, az országban is találtak illegális vágóhidat, ahol kiöregedett versenylovakat vágtak le.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közlése szerint Magyarországra is érkezett az illegálisan levágott marhákból, de a beérkezett tételeket hiánytalanul sikerült zárolni, azok nem jutottak el a magyar fogyasztókhoz.

Képünk illusztráció! Forrás: AFP/Johannes Eisele

Szigorítanának a szlovének

A húsbehozatal szigorítását rendkívüli ülésen vitatta meg a szlovén parlament. A képviselők azt kérték a kormánytól, hogy hozzon olyan rendeletet, amely növelné a biztonságos hazai vágóhidakról kikerülő hazai húsok nagyobb arányát a piacon, valamint, hogy a húskészítményeken minden esetben fel kelljen tüntetni annak eredetét.

A javaslat szerint az éttermeknek az étlapokon is jelezniük kellene, honnan származik a hús, amit kínálnak.

Tomislav Tolusic horvát mezőgazdasági miniszter szerdán Zágrábban azt mondta: Horvátország is vont be fertőzött lengyel húskészítményeket piacáról, de azok nem arról a vágóhídról származtak, amelyen illegálisan beteg állatokat vágtak le. Erről a vágóhídról az Európai Unió 11 tagállama importált marhahúst, az érintett országokban folyik a hús kivonása és megsemmisítése.