Nézze meg az ország legnagyobb naperőművét!

Paks, 2019. március 5. Az újonnan átadott paksi naperőmű napelemtáblái 2019. március 5-én. Az ország egyik legnagyobb, 9 milliárdos költséggel készült naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával valósult meg az atomerőműtől néhány kilométerre. A 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőmű mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja. MTI/Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek megtartották ünnepélyes avatását.
Vágólapra másolva!

Az ország legnagyobb, 20,6 megawatt beépített kapacitású naperőműve az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. koordinálásával több mint 51 hektáros területen valósult meg Pakstól délre, az atomerőműtől néhány kilométerre.

A legmodernebb technológiát felvonultató naperőmű 74 ezer napelemtáblájával, átlagosan évi 22,2 gigawattóra villamos energia termelésére képes.

Ennyit termel a szintén MVM Csoport beruházásában megvalósult, tavaly augusztusban átadott felsőzsolcai fotovoltaikus erőmű.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímaügyekért felelős államtitkára az átadón elmondta: Paks e naptól nemcsak a nukleáris, hanem a megújuló, ezen belül is a napenergia magyarországi központjává válik. Ez összhangban van azzal a kormányzati elképzeléssel, mely szerint Magyarországon fogyasztó- és klímabarát energiaszektort kell teremteni a jelenlegi és a jövő nemzedékek számára.

A 9 milliárd forintos beruházás költségeinek 65 százalékát saját forrásból,

35 százalékát az Európai Unió Környezeti és energiahatékonysági operatív programjában elnyert támogatásból finanszírozta az MVM Csoport.

Kattintson a képre az új naperőműről készített galériánkért!

Szabó Péter, Paks polgármestere úgy fogalmazott: nyitottak vagyunk a változásokra, a folyamatos megújulásra, minden értelmes alternatívára, amely jövőnket, fejlődésünket, a paksiak és a magyar emberek boldogulását segíti. Ezért is épülhetett az atomerőmű tőszomszédságában az ország eddigi legjelentősebb naperőműve, mutatva, hogy a kétfajta energiatermelési mód hatékonyan megfér egymás mellett - emelte ki beszédében.

A paksi energetikai beruházás jelentős lépés a hazai megújuló villamosenergia-termelésben.

Működésének köszönhetően éves szinten több mint 22 000 tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid-kibocsátása, ami 10 ezer személyautó átlagos éves futásteljesítménye során kibocsátott károsanyag-mennyiségnek felel meg

- fűzte hozzá a polgármester.

Kóbor György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig arról tájékoztatott, hogy az MVM Csoport hét projekt keretében 110 naperőművet létesít országszerte uniós társfinanszírozással. Ezáltal a vállalatcsoport a legnagyobb naperőművi kapacitással rendelkező energiatermelő vállalat lesz Magyarországon.