Így szüretelik a zöldséget az Antarktiszon

vadkáposzta Csempéssz több leveles zöldséget a napi étrendedbe - Finom, gyors és egészséges
Vágólapra másolva!
Paul Zabel 13 négyzetméteren közel három mázsa zöldséget termesztett a Német Űrközpont antarktiszi üvegházában, mindezt ráadásul talaj, napfény és növényvédő szerek nélkül, egy teljesen automata farmon.
Vágólapra másolva!

A déli sarkvidéken 2018. februárjától a tavalyi év végéig 115 kiló salátát, 67 kiló uborkát, 46 kiló paradicsomot, 19 kiló karalábét, 15 kiló zöldfűszert és 8 kiló hónapos retket szüretelt Paul Zabel, a Német Űrkutatási Központ kutatója. Ez őt magát is meglepte, bár mindent meg is tett érte:

42 LED lámpa adta a világítást, a növényeket pedig aeropónia technológiával nevelték, azaz folyamatosan tápoldattal permetezték a levegőben lévő gyökereiket.

A rendszer nem igényelt emberi közreműködést, de lehetővé tette a monitorról történő ellenőrzést. A növények fejlődése érdekében megnövelték a konténer levegőjének szén-dioxid tartalmát, a hőmérsékletet pedig 24 fokra állították be.

A kísérlet egyik fontos célja ismereteket szerezni arról, hogy lehetne növényeket termeszteni a Holdon és a Marson.

A kutatók valódi szüretet tartottak az automata zölgségtermesztő házban az Antarktiszon (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

A kutatók már maguk is űrhajósokéhoz hasonló megpróbáltatásoknak voltak kitéve, hiszen az Antarktiszon az élelemszerzés az űrhajósokéval egyezik meg: szárított és fagyasztott élelmiszereket fogyaszthatnak.

Mi várna ránk a Holdon és a Marson?

A Holdon a gravitáció egyhatoda a földiének, égi kísérőnknek számottevő légköre nincs, így az nem véd a napszél ellen sem. A Hold északi krátereiben több űrszonda is talált vizet, jég formájában. A hőmérséklet a felszínen éjjel -180 Celsius fok, nappal pedig +140 Celsius fok.

A Mars talaja az eddigi kutatások szerint alkalmas az életre, de a Mars légköre is nagyon ritka, így a légnyomás is csekély: a földiének kevesebb, mint egy százaléka. A légkör 95 százaléka szén-dioxidból áll, további 3 százalék a nitrogéntartalom. A Marsnak nincs mágneses mezeje, így itt is bombázza a felszínt a napszél. A bolygó gravitációja mintegy 38 százaléka a Földének, felszíni hőmérséklete pedig általában −87 és −5 Celsius fok között váltakozik, de a két szélsőséges értéke -140 és +20 fok között lehet.

A kísérletet január óta egy váltó csapat folytatja, új növények ültetésével és karbantartással. A növények termesztése továbbra is teljesen automatikusan zajlik majd, a kutatóknak az ültetés után csak a szüretelés és az újabb vetés lesz a feladatuk.

Cikkünk a Syngenta.hu blog írása alapján készült.