Jelenleg a tízezer legnagyobb adózó számára biztosított (és kötelező) az internetes adóbevallás, április elsejétől azonban bárki intézheti adóügyeit az interneten át. Az állampolgárok az okmányirodákban kérhetik az elektronikus ügyintézéshez szükséges PIN kódot és az ahhoz tartozó jelszót - írja a Népszabadság.
Alig több mint egy hónap van arra, hogy kiépüljön az elektronikus kormányzati ügyfélkapu, amely lehetővé teszi, hogy a törvénynek megfelelően április elsejétől valamennyi adózó az interneten keresztül nyújthassa be a bevallását, novembertől pedig egyéb közigazgatási ügyeit is ily módon intézhesse.
Áprilistól regisztráltathatják magukat a magánszemélyek a területileg illetékes okmányirodákban, ahol kapnak egy PIN kódot és egy jelszót. A személyes ügyek intézéséhez elegendő ez az azonosító. Azoknak viszont, akik valamely cég ügyeit kívánják az interneten bonyolítani, a területileg illetékes adóhivatalban is be kell jelentkezniük. Külön rögzíteni kell ugyanis, hogy kik, milyen nyomtatványok aláírására jogosultak.
Az adóbevallásokat nem közvetlenül az APEH honlapján, hanem a www.magyarorszag.hu ügyfélkapun keresztül lehet majd benyújtani. Mind a 160 formanyomtatványt, amely megtalálható az adóhivatal internetes oldalán, elektronikusan is be lehet majd nyújtani. A bevallásokon kívül bármikor le lehet majd kérdezni a folyószámlaadatokat, át lehet vezettetni öszszegeket az egyes adónemek között, meg lehet nézni a korábban elektronikusan benyújtott nyomtatványokat, illetve a kapott visszaigazolásokat.
Adózás a világhálón keresztül:
1. A területileg illetékes okmányirodákban PIN kódot és jelszót kell kérni. Meg kell adni egy e-mail címet, ahová az értesítéseket küldeni lehet.
2. Cégügyek intézésekor a területileg illetékes adóhivatalban be kell jelentkezni, ahol rögzítik, ki, milyen ügyben járhat el.
3. Le kell tölteni az APEH honlapjáról az eBEV kitöltőprogramot.
4. Le kell tölteni a beadandó nyomtatványt, és az eBEV segítségével kitölteni.
5. A PIN kóddal és a jelszóval (amelyet első bejelentkezéskor célszerű megváltoztatni) be kell jelentkezni a magyarország.hu portálra, és kiválasztani az adózásra utaló menüpontot.
6. Az ügyfél átkerül az APEH portáljára, ahol közölnie kell az adóazonosítóját, illetve az adószámát.
7. Az APEH az azonosítók alapján, a magyarország.hu-n keresztül ellenőrzi az ügyfél jogosultságát. Ha ez fennáll, akkor be lehet küldeni a nyomtatványt.
8. A beküldött nyomtatványt az APEH olvashatóvá teszi, s ha minden jogosult bejelentkezett, akkor egy független időpecsét-szolgáltatóval ellenjegyezteti, elektronikusan aláírja (tehát nyugtát ad róla), és letölthetővé teszi az adózó számára.
9. Az adózó az eBEV segítségével letölti a nyugtát, összehasonlítja az elküldött nyomtatvány lenyomatával. Ha a kettő megegyezik, elmentheti a nyomtatványokat. Ha eltérnek az adatok, akkor az ügyfél telefonon vagy tértivevényes levélben értesíti az adóhivatalt, és új nyomtatványt ad be.
Novembertől minden ügy elintézhető az interneten
A törvény szerint november elsejétől minden közigazgatási eljárási ügyet elektronikusan lehet majd intézni. Ehhez csak a magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak lesz elég a PIN kód, a cégügyekben eljáróknak már chipkártyát kell majd használniuk. A tízezer legnagyobb adózónak - amelyeknek jelenleg is interneten kell az adót bevallaniuk - új chipkártyát kell igényelniük, ha egyéb közigazgatási ügyben kívánnak eljárni - írja pénteki számában a Népszabadság.
[origo]
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.