A második negyedévtől kezdődően körülbelül 50 ezer adózó köteles lesz a havi bevallás teljesítésére. E szűk körön kívül, a többi foglalkoztató tekintetében a havi bevallás és adatszolgáltatás bevezetésére egy év türelmi időt biztosítanak.
Mégsem lesz egyszerűbb az adózás
Korábban már részletesen beszámoltunk arról, hogy az úgynevezett egyéni adó- és járulék-nyilvántartás bevezetéséhez elengedhetetlenül szükséges a kifizetőket, munkáltatókat és az egyéni vállalkozókat terhelő, havi bevallási kötelezettség bevezetése. Az új bevallás és az egyéni nyilvántartás bevezetésének is az a célja, hogy kiszűrje a jogosulatlanul igénybe vett társadalombiztosítási ellátásokat. A kizárólag elektronikus úton teljesíthető adatszolgáltatás bevezetéséhez a Miniszterelnöki Hivatal Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerének, valamint az állami adóhatóság informatikai rendszerének a nagymértékű fejlesztése szükséges. A rendszer megvalósításához az adózók, az adóhatóság és a regisztrációt végző okmányirodák számára is hosszabb felkészülési időt kell biztosítani - áll a havi bevallásról szóló törvény pénzügyminiszteri indokolásában.
Az új adókötelezettséget 2006. negyedik hónapjától kezdődően (de a következő hónap 12-éig) a 10 000 legnagyobb adózónak kell teljesíteni, illetve azoknak, akik a Pest megyei és fővárosi kiemelt adózók igazgatósága alá tartoznak. Ugyancsak áprilistól terheli az új bevallással kapcsolatos kötelezettség a havi és a negyedéves bevallókat, ideértve minden esetben, a naptári évtől eltérő, üzleti évet választókat is.
A havi elektronikus bevallási és adatszolgáltatási teljesítés érdekében, az adózó január 1-je és április 30-a között köteles az okmányirodánál regisztráltatnia magát. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a regisztráció teljesítéséről 8 napon belül az APEH-nak külön bejelentést kell tenni. A regisztráció teljesíthető úgy is, hogy az adózó állandó meghatalmazással vagy megbízással rendelkező képviselője a saját regisztrációját, már regisztrált képviselő esetén pedig az állandó megbízás, meghatalmazás keletkezését követő 8 napon belül bejelenti az APEH-hoz az általa képviselt adózó nevét, elnevezését és adóazonosító számát. A regisztráció 2006 . február 1-től elektronikusan is elvégezhető az adóhatóság által korábban rendelkezésre bocsátott elektronikus aláírás igénybevételével a Kormányzati Portálon keresztül.
A fent nem említett adózók kizárólag 2007 . január 1-jétől lesznek kötelesek a havi bevallási, illetőleg adatszolgáltatási kötelezettséget elektronikus úton, előzetes regisztráció alapján, a külön jogszabályban meghatározott módon és technikai feltételekkel teljesíteni. Az ő esetükben az előzetes regisztráció lehetőségéről 2006. áprilisától kezdődően küld az APEH értesítést. Az okmányirodák előzetes időpontfoglalás esetében a regisztrációt minden esetben soron kívül végzik.
A havi bevallás benyújtására még nem kötelezett adózó 2006. évben április 30-áig választhatja a bevallás önkéntes teljesítését, feltéve, hogy ezen időpontig a regisztrációja is megtörtént.
Azok sem mentesülnek egyébként az adatszolgáltatás alól, akik a törvény szerint egyébként csak 2007. januárjától kötelesek a havi bevallás benyújtására (és 2006-ban az önkéntes bevallást nem választották.) 2007. január 31-ig ugyanis a 2006-os évre vonatkozó adatszolgáltatást, utólagosan nekik is teljesíteniük kell.
[origo]
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.