A tavalyi adómódosítások között kiemelt helyen szerepel a havi adó- és járulékbevallás bevezetése, amelyet a nagyobb adózóknak már májustól teljesíteniük kell. Az új bevallás kizárólag elektronikus úton nyújtható be, így az érintetteknek április 30-ig el kell végezniük az előzetes okmányirodai regisztrációt is. A témával részletesen foglalkozik az Adó szaklap márciusi száma.
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0601/20060102szamitoge1.jpg)
Adó Online
Az ADÓ kérdések és válaszok interaktív webes szolgáltatás segítségével interneten keresztül lehet kérdéseket feltenni. A szolgáltatás része a sokrétűen lekérdezhető kérdés-válasz adatbázis is.
Az új kötelezettséget fokozatosan vezetik be, így az adózók ebből a szempontból három csoportba oszthatók. A 10 000 legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkezőket, a Pest megyei és a Fővárosi Kiemelt Adózók Igazgatósága alá tartozókat, illetve a havi és negyedéves bevallókat 2006. májusától kötelezi a törvény az új bevallás benyújtására. A többi adózónak főszabályként a jövő év elejétől kell az új kötelezettséget teljesítenie, az ő esetükben azonban a havi bevallás 2006 májusától önként választható.
Az Adó szaklap márciusi számában megjelent cikkből kizárólag az előzetes okmányirodai regisztráció szabályait emeljük ki, amely mindhárom fenti adózói csoportot egyaránt terheli. Az okmányirodai regisztrációt annak a magánszemélynek kell elvégeznie, aki a bevallást el fogja küldeni az adóhatósághoz. Ez a személy lehet:
A bevallást későbbiekben elküldő magánszemélynek tehát személyesen fel kell keresnie valamelyik okmányirodát (bármelyiket), ahol a személyazonosító okmányának (pl. személyi igazolvány, útlevél, vagy "új típusú" vezetői engedély) bemutatása, a regisztrációs adatlap kitöltése és egy működő e-mail cím megadása után azonosítót és egyszer használatos titkos jelszót kap. Az azonosítót a regisztrációt követően azonnal megadják (írásban) a jelszót ellenben (amely ideiglenes jelszó lesz, az első belépéshez lehet csak használni) a megadott e-mail címre küldi el az okmányiroda (jellemzően azonnal, de maximum 24 órán belül). Az azonosító és a jelszó személyre szól, másra át nem ruházható, vagyis "elekronikus személyi igazolványként" funkcionál.
Az azonosító választható, de ha foglalt (korábban más adózó ugyanazt az azonosítót választotta), új azonosítót kell választani. Az azonosító öt évig érvényes, így nem kell minden adóbevallás benyújtása előtt az okmányirodában regisztrálni.
Az azonosítóval és az ideiglenes jelszóval be kell lépni a Magyarország.hu weboldalra és a regisztrációt aktiválni kell az erre szolgáló menüpontban. Az aktíválás során az azonosító és az ideiglenes jelszó megadása után új jelszót kell választani (legalább 8 karaktert, ezen belül legalább egy nagybetűt és egy számot tartalmaznia kell), amelyet biztonsági okból kétszer kell begépelni.
Fontos kiemelni, hogy az okmányirodák a regisztrációt előzetes időpontfoglalás alapján, soron kívül, a teljes nyitvatartási időben végzik.
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.