Október 12-éig kell első alkalommal a 125 ezer forintra emelt járulékalap után fizetni, a kevesebbet keresők tekintetében pedig eddig az időpontig kell a tényleges jövedelemmel kapcsolatos foglalkoztatói bejelentéseket megtenni. Ugyancsak először kell a 6 százalékos egészségbiztosítási járulékot fizetni.

A tényleges jövedelmet jelenteni kell
Szeptember elsejétől mindenki a minimálbér kétszerese, azaz 125 ezer forint után köteles a járulékkötelezettségét teljesíteni. Ekkortól hatályosak az úgynevezett minimum járulékalap szabályai, amelyet a főfoglalkozású egyéni és társas vállalkozók mellett a foglalkoztatókra és a biztosítottakra is alkalmazni kell. Tekintettel arra, hogy valamennyi járulékot a tárgyhót követő hónap 12. napjáig kell befizetni, most kerül sor első alkalommal a kétszeres minimálbér után számolt, az egészségbiztosítási járulék 2 százalékos emelése miatt több, mint kétszeresére emelkedett közterhek befizetésére.
A fenti változásokkal egyidejűleg átalakították az egészségbiztosítási ellátásokra vonatkozó befizetések rendszerét is. Az egészségbiztosítási járulék egy részét a természetbeni, másik részét pedig a pénzbeli ellátások fedezetére számolják el ezentúl, így a befizetéseket is ennek megfelelő bontásban kell már bevallani.
A foglalkoztatói bejelentést is most kell megtenni
Ha a dolgozó tényleges jövedelme a minimum-járulékalapot nem éri el, a vele kapcsolatos járulékkötelezettséget a tényleges jövedelem (munkabér) és nem a 125 ezer forintos járulékalap után kell teljesíteni. Ehhez azonban a foglalkoztatót előzetesen adóhatósági bejelentést köteles tenni. Ha az egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje, vagy az átalányadózást választó egyéni vállalkozó átalányadó-alapja nem éri el a minimum-járulékalapot, és azt a munkáltatóhoz hasonlóan az APEH-hoz bejelenti, akkor a tényleges vállalkozói kivét, illetve átalányadó-alap, de legalább a minimálbér (62 500 forint.) után köteles a járulékokat megfizetni. A társas vállalkozás is legalább a minimálbér után fizet járulékot, ha a tagja részére a személyes közreműködés alapján kiosztott jövedelem elmarad a minimum-járulékalaptól, de természetesen ezt is be kell jelenteni. Az elektronikus bevallóknak külön bejelentést nem kell tenniük, és mentesülnek ez alól azok is, akiknél átmenetileg azért csökken a dolgozó munkabére, mert táppénzen van vagy részmunkaidős.
Az egyéni vállalkozók közül nem érinti a járulékalap-emelés a tevékenységüket kezdőket, illetve a tételes átalányadózókat.
Az evás egyéni vállalkozónak, ha a bejelentése szerinti jövedelme a 125 ezer forintos minimális járulékalapot nem éri el, szintén a bejelentett összeg, de legalább a minimálbér után kell a járulékkötelezettségeket teljesíteni. Egy néhány héttel ezelőtt rendezett adókonferencián elhangzottak szerint az evásoknál azonban kérdéses lehet, hogy miként kell a bejelentés alapján történő mentesüléshez kapcsolódó jövedelemhatárt megállapítani. A pénzügyi tárca illetékese szerint közös APEH-PM állásfoglalás kibocsátását tervezik, amely a határidő közelsége ellenére sajnos még nem született meg. Addig azonban a gyakorlati szakemberek véleménye szerint a havi bevétel evával csökkentett összegét kell tényleges jövedelemként figyelembe venni. Szeptemberben 147 500 Ft, októberben pedig - az eva emelkedése folytán - 167 500 Ft. az a bevételi határ, amelynek realizálása esetén a minimálbér kétszerese után kell már az evás egyéni vállalkozóknak járulékot fizetni
A járulékösszegek változását az alábbi táblázatban foglaltuk össze:
| Hónap |
Augusztus |
Szeptember |
| Tb. járulék |
18 125 Ft. |
36 250 Ft. |
| Nyugdíjjárulék |
5 313 Ft. |
10 650 Ft. |
| Egészségbiztosítási járulék |
2 500 Ft. |
7 500 Ft. |
| Összesen |
25 938 Ft. |
54 375 Ft. |
A nyugdíjas vállalkozók terhei is emelkednek
A nyugdíj mellett dolgozók járulékterhei is jelentősen emelkedtek. A kiegészítő tevékenységet folytató (nyugdíjas) egyéni vállalkozó a vállalkozói kivét, illetve az átalányadó alapja, az evás egyéni vállalkozó az eva törvényben meghatározott adóalap, a társas vállalkozás pedig a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó részére kifizetett tagi jövedelem után az eddigi 5 százalékos baleseti járulék helyett szeptember elsejétől 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet.
[origo]
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.