Elképzelhető, hogy a házipénztáradó után a Gyurcsány-csomag másik, az említett elvonásnál jóval nagyobb horderejű - éves szinten 150 milliárd forintos költségvetési bevétellel kecsegtető - eleme is fennakad az alkotmánybírósági rostán - olvasható a Világgazdaságban.

A költségvetés 150 milliárd forint körüli összegtől eshet el a bírák megsemmisítő döntése esetén
A napokban beadvány érkezett a taláros testülethez a társasági különadóval kapcsolatban - erősítette meg Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke. A lap úgy tudja, a kereset vitatja a szolidaritási adóként elhíresült teher jogszerűségét, alkotmányosságát.
A vállalkozások körére szabott, a múlt év szeptemberében hatályba lépett szolidaritási adó esetében nem lehet élni azokkal az adókedvezményekkel, amelyek a társasági adó esetében érvényesíthetők, és amelyek segítségével mérsékelhető vagy akár teljesen lenullázható a fizetendő társasági adó összege.
A keresetet éppen ebből kiindulva arra alapozzák a benyújtók, hogy a kormányzat az ominózus adónem szabályainak megalkotásával és bevezetésével felrúgta a törvényben garantált - a nyereséghez kötődő - adómentességet. A társaságiadó-törvény egyik passzusa értelmében ugyanis a legalább 10 milliárd (bizonyos megkötéssel legalább 3 milliárd) forint értékű beruházást megvalósító adóalany a társasági adó mértékéig beruházási adókedvezményt vehet igénybe akár tíz éven át, vagyis jogszabály ad garanciát a teljes adómentességre.
Ez a rendelkezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy multinacionális vállalatokat sikerült Magyarországra csábítani a rendszerváltás óta. A cégek az elmúlt időszakban annak fényében hozták meg döntéseiket, indították el termelésüket, hogy figyelembe vették a törvénybe foglalt könnyítést. Amíg tehát a társasági adó szabályai a nyereséges vállalatok számára adómentességet tesznek lehetővé, addig ezzel a teherrel nagy hasonlóságot mutató (hiszen mindkét elvonás az adózás előtti eredményből indul ki, és az adóalanyok köre is nagy átfedést mutat) különadó rendelkezései ezt a garanciát semmisítik meg.
Szakértők szerint van rá esély, hogy a beadvány megáll az AB előtt, s így a testület eltörölheti a különadót. Azzal érvelnek: ennek a kimenetelnek a valószínűségét - a fentieken túl - növeli az Alkotmánybíróság egy hasonló helyzetben hozott határozata. Az addig 36 százalékos társasági adó 1995-től megfeleződött, ám ezzel párhuzamosan a parlament 23 százalékos kiegészítő adó megfizetésére is kötelezte az adózókat. Az AB akkor megsemmisítette a kiegészítő adóra vonatkozó passzust, éppen a biztosított adómentességet felülíró szabályai miatt.
A taláros testület ítélete várhatóan néhány hónapon belül megszülethet. A különadó kapcsán ugyanis tavaly már két beadvány érkezett a grémiumhoz, így az eljárás megindult.
A tét igen nagy. Ha megsemmisítik az alkotmánybírók az adónemet, akkor azzal az idén 150 milliárd forint körüli összegtől eshet el a költségvetés. Ez a GDP 0,6 százaléka. Sőt, ha viszszamenőleges hatályú lesz az ítélet, úgy a 2006-os évre vonatkozóan befizetett, mintegy 40 milliárd forint kamattal növelten jár vissza a cégeknek. Természetszerűen a következő esztendők büdzséjéből is hiányozhat a tétel. Így a konvergenciaprogramban "kőbe vésett" idei 6,8 százalékos GDP-arányos hiánycél, illetve a 2009-ig felvázolt deficitpálya megvalósulása veszélybe kerülhet. Lapunk azt firtató felvetésére, hogy a különadó eltörlése esetén vajon a kormányzat valamilyen intézkedéssel ellensúlyozza-e a kieső bevételt, a pénzügyi tárca azt válaszolta: csak az AB döntésének megszületésekor lehet aktuális ez a kérdés.
[origo]
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.