Pintér Zsolt karriertanácsai I.

Vágólapra másolva!
Azért maradok, mert félek a változtatástól és nem tudnám elviselni, ha másutt "kikosaraznának" Jelenleg már öt éve titkárnőként dolgozom egy nagy részvénytársaság felsővezetője mellett. A munka érdekes és jó, csak nagyon nagy a leterheltség (napi 10-11 óra) és van egy kislányom, akit egyedül nevelek. Figyelemmel szoktam kisérni az Ön tanácsait és már többször "bebuzdultam", hogy változtassak, de nem vagyok gyakorlott álláskereső és félek a változtatástól, mert nem tudnám elviselni, ha másutt "kikosaraznának", másrészt attól is félek, hogy a vállalatnál rájönnek: új állást keresek. Ezt a "hűtlenséget" pedig a főnököm nagyon keményen megtorolná. Ön mit tenne a helyemben? G. Henrietta, Szeged
Vágólapra másolva!

Persze nem dönthetek Ön helyett, véleményem szerint és elsősorban a kislányával eltölthető több szabadidő miatt érdemes megfontolnia, hogy változtasson. Hiszen, ha csak a fentiek jelentik a fő okot arra, hogy a jelenlegi munkahelyén maradjon, akkor csapdában van, és lehet, hogy családjának okoz helyrehozhatatlan kárt ezzel. Elismerem, hogy az említett félelmek közül bármelyik akár valós ok is lehetne a kialakult helyzet megőrzésére, azonban általában csak a megszokást alátámasztó, "lustasági" indokként szerepelhetnek. Ezek a megállapítások ugyanis inkább negatív, mint pozitív megközelítésként jelentkezhetnek akkor, amikor a jelenlegi munkahelyén való maradás kerül szóba: nem érdemes saját magának akadályokat felállítani a karrierje útján.

Valamennyien szeretjük a kényelmet és a biztonságot, azonban az már régen rossz, ha csakis a kényelmi szempontok miatt akar megmaradni a mostani munkahelyén. Igaz, egy új állás rengeteg új dolog megtanulását, illetve új képességek elsajátítását igényli, új embereket kellene megszoknia, egy új főnök "bogarait" kéne kiismernie. Én azonban azt tanácsolom, hogy a változásokkal járó félelmeket, kétségeket és kockázati elemeket állítsa szembe inkább az új munkahely potenciális előnyeivel. Gondoljon arra, mennyi új ismeretet, új kollégákat, személyes és üzleti kapcsolatokat fog majd szerezni az új munkahelyén, amelyek a későbbiek során még inkább "piacképessé" tehetik Önt, illetve segítségére lehetnek majd egy újabb álláskeresés során.

Az embernek az is természetes jellemvonása, hogy keresi a kellemest és igyekszik elkerülni a kellemetlent. Mindamellett az álláskereséssel elkerülhetetlenül együtt jár a kellemetlen érzés is, amely elsősorban a visszautasításkor nyilvánul meg. Ezt azonban természetesnek kell venni, és nem a saját hibánkként elkönyvelni. Legtöbbször ugyanis az elutasító válaszhoz semmi köze sincs a mi személyiségünknek. A visszautasítás néhányszor mindenkivel előfordul az életben.

Ami az álláskeresési kampányt illeti, bár ágazatonként és szakmánként lehetnek bizonyos eltérések, főszabályként a reklámszakembereknek az ún. direct mail, vagyis a személyes megkereső ajánlatokat tartalmazó akciókkal kapcsolatos véleményét kell elfogadnunk. Vagyis 100 megkeresésből legalább öt választ kell kapnunk, de 10 már nagyon jónak számít, 15 pedig maga a csoda. Tehát 100 megküldött önéletrajz 4-12 felvételi beszélgetést eredményezhet. Általában 3-5 felvételi beszélgetésből számíthatunk egy igazi állásajánlatra.

Bár a "félek, hogy a vállalatnál rájönnek" felvetésnek lehet valós alapja, nagyon ritkán fordul elő, hogy tényleg rájönnek: új állást keres. Célszerű az álláskeresést a legnagyobb diszkrécióval - lehetőleg az otthoni telefonról, magán e-mail címről, illetve munkaidőn kívül - intézni. A diszkréció igényét tanácsos már a megkereső levelekben is hangsúlyozni, majd a személyes találkozások során ismételten kérni. Természetesen referenciaként a jelenlegi munkahelyén kívüli forrásokat adjon meg.

Amennyiben mégis referenciát kérnek Önről a mostani munkahelyéről, az már szinte biztosan a felvételi procedúra végét jelenti, tehát ottani karrierjét már nem befolyásolja. Inkább még növeli is a presztízsét és értékét a jelenlegi munkaadója előtt.

Számítson arra is, hogy egy-két rosszmájú, irigyebb vagy féltékenyebb kolléga negatívan viszonyul majd Önhöz. Tegye túl magát ezen és lépjen tovább!

Üdvözli:
Pintér Zsolt
Fejvadász és karrierszakértő
http:// www.pinter.hu

Pintér Zsolt karrierszakértő, a Hogyan csináljunk karriert? című sikerkönyv szerzője (www.hogyancsináljunkkarriert.hu ) rendszeresen megosztja Önökkel több, mint egy évtizedes fejvadász, illetve karirermenedzselési tapasztalatait kizárólag az Axelero oldalain.

Válaszol az Önök álláskereséssel, állásváltoztatással és karriermenedzseléssel kapcsolatos kérdéseire.